Sztárok

„Mindig egyek leszünk” – Elsírta magát a színpadon a gyászoló Céline Dion

Céline Dion most először állt színpadra azóta, hogy alig két nap leforgása alatt két számára fontos férfitól is örökre búcsút kellett vennie. Olvasd el, mit mondott a koncert elején a könnyeivel küszködő énekesnő!

Céline Dion sírt a színpadon

Célin Dion kedden este állt először színpadra azután, hogy január közepén elveszítette élete szerelmét, férjét és menedzserét, René Angélilt. A koncert első 20 percét bárki élőben nézhette a világ minden tájáról az énekesnő hivatalos weboldalán. Ezt azért tették lehetővé, mert a műsor egy hosszabb megemlékezéssel kezdődött, Céline beszédet is mondott, közben pedig jól láthatóan a könnyeivel küzdött.

„Tudom, hogy a karrierem egy bizonyos módon az ő mesterműve. Az ő dala. Az ő szimfóniája. Az ötlet, hogy ez befejezetlen maradjon, szörnyen érintené őt. Rá kellett jönnöm, ha egyszer itt hagy bennünket, akkor is folytatnom kell, érte” – olvashatták az énekesnő rajongói a koncert elején, a vetítővásznon.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Ezután lépett a színpadra maga Céline, aki elmondta, bár már nem hallhatja férje hangját, még mindig beszél hozzá és egészen biztos abban, hogy René mindig ad majd valamilyen jelet azzal kapcsolatban, hogyan kellene döntenie egy adott helyzetben. Azt is hozzátette, mióta elment, még jobban érzi a jelenlétét.

„Mindig velem lesz a színpadon, ezen semmi nem változtathat” – mondta könnyes szemmel, majd énekelni kezdett.

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: youtube.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Buzsik Borka ragyog: a Liverpool sztárfocistájának szerelme korábban is gyönyörű volt, ám az anyaság tovább szépítette őt, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a friss fotói.
Egészség
Természetesen elkezdenek előkerülni a melegebb takarók, de nem mindegy, milyen huzatot használunk.
Utazás
Az autósok többsége nem ismeri a színes gumicsíkok valódi jelentését, de nem dekorációs elem.
Lifestyle
A gyerekkori képzeletbeli barátok emléke felnőttkorban is kísérthet bennünket, hiszen egy új kutatás szerint azok a felnőttek, akiknek kicsiként kitalált játszópajtásuk volt, jóval gyakrabban éreznek...
Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.