Sztárok

Gesztesi hazatért Izraelből: mégsem dolgozni, csak "körülnézni" ment

A korábban belebegtetett egy év helyett csupán néhány napot töltött Izraelben Gesztesi Károly, aki már mesélt is a Blikknek az ott átélt kalandokról. Ha még lehet fokozni, akkor egyre zavarosabb ez a történet...

Pályaudvaron muzsikált

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Liptai Claudia ex-férje január elején jelentette be, hogy elhagyja Magyarországot, mivel elfogadta egy izraeli színház munkaajánlatát, ahová intendánsnak szerződne. Károly akkor még azt állította, hogy egy 60 előadásra tervezett szuperprodukció vezetője lesz. A bejelentés körül azonban már akkor is bűzlött valami, hiszen Gesztesi azt is hozzáfűzte, hogy nagyrabecsült kollégáját és barátját, Száraz Dénest is magával viszi majd, csak éppen utóbbi erről semmit sem tudott. Később kiderült, hogy az emlegetett színház, a Habima sem...

Gesztesi végül fiaival utazott el Izraelbe, de mondanunk sem kell, nem maradt egy évig, máris Budapesten mesélt a Blikk újságírójának az izraeli élményekről.

"Körülnéztem, mert munka itthon lenne sok, csak kevés olyan, amit én szeretnék. Rengeteget filmeztem külföldön: Németország, Ausztria, Anglia, Franciaország, Hollandia sem idegen terep, de régóta hívtak Izraelbe. A fiaimmal egy kellemes nyaralással egybekötve körbenéztem az egész országban. Több színházat megnéztem, nagyon jók vannak. Úgy érzem, most lépni kell, mert imádok dolgozni, a filmezés, a színház, a zeneszerzés és a versmondás nem munka, hanem kikapcsolódás, de itthon elfogyott belőle az öröm" - mesélte Gesztesi, aki tehát nem lett intendáns, csak "körbenézett" az országban.

"Nem kezdek új életet külföldön, csupán nagyvilági ember vagyok, itt is, ott is van hol laknom. Szerencsére olyan életet élhetek, amilyet akarok" - mondott ellent saját korábbi kijelentéseinek Gesztesi.

Hogy mi történt Gesztesivel és fiaival a zsidó államban, azt cikkünk következő oldalán olvashatod!

Fotó: Mediaklikk.hu

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Épp úgy indult ez a nap, mint oly sok hasonló, amelyiken esküvőt tartanak.
Egészség
A megfelelő folyadékbevitel alapvető, de nem mindegy, mit iszunk. Egyes italok – főleg az üdítők – hosszú távon komoly károkat okozhatnak.
Lifestyle
Új perspektívát adhat a Halaknak egy meglepő felismerés. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...