Utazás

Mesebeli kastély magasodik a szikla peremén - Álmaid otthona lehetne

A hányattatott sorsú Krím-félszigeten, a Fekete-tenger partján magasodik a Fecskefészek kastély. A méltóságteljes építmény 1912 óta áll az Auróra sziklán nagyjából 40 méter magasan. Egykor egy német nemes nyári rezidenciája volt, ma pedig a környék egyik legtöbb turistát vonzó nevezetességének számít. Nem csak a neogótikus stílusú, csipkézett motívumokkal díszített épület miatt érdemes idelátogatni, hanem a pazar kilátás miatt is: napnyugtakor innen megcsodálhatjuk a tenger mögé lebukó napot is, a látvány pedig felejthetetlen lesz!

Túlélt egy földrengést is

A kastély további érdekessége, hogy kezdetben csupán egy faház állt a helyén, majd miután Baron von Stiengel megvásárolta, egyből le is bontatta és a helyén felépíttette a ma látható csodás épületet immár tartósabb alapanyagokból. 1927-ben erős földrengés rázta meg a környéket, amely során egy hatalmas repedés keletkezett a sziklán, és balesetveszély miatt 40 évig lezárták a kastélyt a látogatók elől. Végül a 70-es évekre elkészültek a renoválással és újra megnyithatta kapuit a nevezetesség, amelynek falai között azóta egy olasz étterem is helyet kapott.

Pazar kilátás

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Apró szépség

Mint a mesékben

Fotók: placestoseeinyourlifetime.com

Oldalak

Utazás
Utazás
Bár a 261/2004/EK uniós rendelet akár 250–600 eurós kártérítést is garantál a jelentős repülőkésést szenvedő utasoknak, a pénz megszerzése a gyakorlatban attól függ, hogy melyik légitársasággal...
Egészség
Egy különleges, Ázsiában nagy becsben tartott citrusféle nemcsak értékes vitaminokat tartalmaz, hanem olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek bizony a tudósok érdeklődését is felkeltették.
Sztárok
Két meghatározó embert veszített el néhány hónap alatt Falusi Mariann: édesanyját és legjobb barátnőjét, Lang Györgyit. Az énekesnő most őszintén beszélt a gyászról és annak feldolgozásáról.
Lifestyle
Új korszak jöhet a Balaton partján: a kormány tovább szigorítaná a vízparti szabályokat, ami a strandok és a tópart használatát is érintheti. A változtatás részletei még alakulnak.
Lifestyle
Megnyíltak az ügynökakták, de a nevek mellett szereplő rövidítések és kódok értelmezése sem egyszerű. Mutatjuk, mit jelentenek a kartonok jelölései, és mire kell figyelni olvasásukkor, a félreértések...
Lifestyle
Egyes macskafajták különösen hosszú életűek lehetnek, így akár közel két évtizeden át is hűséges társai maradhatnak gazdájuknak.