Christmas

Mézeskalács házikó házilag - Egyszerű recept kezdőknek is

Sütés

Mérjük ki a tészta hozzávalóit, majd gyúrjuk simává. Ha ez megvan, formázzunk belőle téglát, csomagoljuk fóliába és tegyük a hűtőszekrénybe pihenni legalább fél órára. Hűtőből kivéve lisztes deszkán nyújtsuk kb. 4 mm vastagságúra. Közben vigyázzunk, hogy ne törjön nagyon a tészta széle, illetve ne használjunk túl sok lisztet. A korábban már kinyomtatott és körbevágott sablonokat helyezzük a tésztára, majd késsel vágjuk ki a házikó tartozékait. Ha ezzel megvagyunk, óvatosan, spatula segítségével tegyük a tésztákat sütőpapírral bélelt tepsibe úgy, hogy azok közben ne deformálódjanak. Vékonyan kenjük be a formákat kikevert egész tojással, hogy a felszínük egységes maradjon, majd 180 fokra előmelegített sütőben nagyjából 15 perc alatt süssük őket készre.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Összeállítás, díszítés

A sütőből kivéve vékonyan kenjük le a kikevert tojásfehérjével az elemeket, ettől szép fényük lesz. Ha a kisült tészták kihűltek, kezdődhet a ragasztás. Ehhez keverjük sima masszává a porcukrot a tojásfehérjével, a kapott keveréket pedig töltsük nyomózsákba. Helyezzük az alapra az első falat, majd ragasszuk hozzá. Kezünkkel mindvégig tartsuk, közben tegyük mellé L alakban a második elemet is, hogy megtámasszák egymást. Az illeszkedő pontoknál ragasszuk egymáshoz őket. Mivel a porcukros keveréknek idő kell ahhoz, hogy megszilárduljon, 15-20 percet várjunk a többi fal ragasztásával, különben összedőlhet a házikónk. Ha ezzel készen vagyunk, dekoráljuk kedvünkre a saját mézeskalácsházunkat.

Ha tetszett a cikk, akkor nyomj egy lájkot és oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Karácsonyi fahéjas csillagok recept - Illatos és finom süti

Fotó: lightupblueridge.info; Leadkép: huffingtonpost.com

Oldalak

Christmas
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...