Home&Design

Sárga vagy barna a tujád? Ez okozza a bajt

Fagy

A nálunk nem őshonos faj, a smaragdtuja nehezen viseli a Kárpát-medence éghajlatát. Ha tavasszal az egész növény barnává válik, akkor minden bizonnyal kifagyásról van szó. Mivel ez a kártétel nem hozható helyre, így az érzékenyebb zöldet érdemes védettebb helyre ültetni. Legtöbbször azonban nem a kifagyás okozza a problémát, hanem a lassú vegetációt folytató zöldek gyökérzónája a téli hidegben teljesen átfagy, így a növények sem vizet, sem tápanyagot nem tudnak magukhoz venni.

Tujafúró aranymoly

Ha a hajtáscsúcs sárgul, barnul és lehullik, pikkelylevelekben parányi hernyók aknáznak, akkor a Tujaaknázó moly vagy Argyresthia thuiella néven is ismert kártevő az ellenségünk, melynek fehér szárnya barnán mintázott, főleg az első szárny csúcsa felé. A moly kárképe igen jellegzetes - néhány négyzetcentiméteres az elsárgult rész nagyon feltűnő. A lepkék a nyári rajzás után lerakják tojásaikat, az augusztusban kikelő lárvák pedig befúrják magukat a levélbe. Az imágók nappal aktívak, egész nyáron a tápnövény - azaz a tujafélék - körül röpködnek, erről is felismerhetjük őket. Ha molyt észlelünk, akkor a fertőzött részt azonnal vágjuk le és égessük el, sőt érdemes tél végi lemosópermetezést alkalmazni, majd május-júniustól havonta megismételve permetezni.

Fotó: da.wikipedia.org
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Home&Design
Lifestyle
Olyan dolgok történhetnek a Halakkal, amelyek elsőre véletlennek tűnnek, később azonban összeállnak egy nagyobb képpé. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...