Sztárok

Hien apja megszökött a tárgyalás elől - Nemzetközi körözést adtak ki ellene

Néhány napja írtunk arról, hogy Hien szüleit és bátyját embercsempészettel vádolják, amiért akár 20 év börtönt is kaphatnak. Ma, azaz június 5-én kellett volna bíróság elé állniuk, Hien édesapja azonban nem jelent meg a tárgyaláson, így nemzetközi körözést adtak ki ellene.

Hol van a vádlott?

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A Blikk szerint annak ellenére, hogy az ügy évek óta húzódik, sem Nguyen úr, sem a másodrendű vádlott nem ment el a bíróságra, ezért adták ki ellenük a nemzetközi körözést.

A vád szerint Hien édesapja volt annak a huszonnégy tagú bűnszervezetnek a vezetője, amely egy év alatt négyszáz vietnámit csempészett Magyarországra. Az énekesnő szülei hazájuk legszegényebb tartományáiból szerveztek embereket, akik fejenként 10 ezer dollárt is fizettek, hogy eljussanak Nyugat-Európába dolgozni. A vád szerint Hien édesapja – akit a szervezetben mindenki csak Ton-ként emlegetett – és társai hamis vízumokat és meghívóleveleket gyártottak.

Fotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Újabb drámai fordulat történt Dudás Miki édesapjának perében: a gyászoló család határozottan visszautasította a vádlottak által felajánlott 8 millió forintos kártérítési összeget, így az eljárás...
Lifestyle
Történelmi egyetértés született a Parlamentben: a kormánypártok és az ellenzék egyöntetűen támogatják, hogy december 24-e hivatalos munkaszüneti nap legyen, végleg megszüntetve a szombati...
Home&Design
Az 1920-as évek csillogása, a geometrikus formák és a fényűző részletek ismét meghódítják a lakberendezést. Az art deco stílus azonban ma már nem feltétlenül jelent hivalkodó enteriőrt: néhány jól...
Lifestyle
Te is szoktál egy pohár vizet hagyni az éjjeliszekrényen, hogy reggel rögtön kéznél legyen? Bár ártalmatlan szokásnak tűnik, sokakban felmerül a kérdés, vajon biztonságos-e órákkal később is meginni...
Lifestyle
A "loud budgeting" az a trend, aminek következtében könnyedén és szorongásmentesen meg tudjuk kímélni a pénztárcánkat, és még a barátokkal töltött időről sem kell lemondani!
Fashion&Beauty
Itt az ideje, hogy elcsomagold a szürke és a bézs színű pulóvereidet, ugyanis minden jel arra mutat, hogy véget ért a csendes luxus időszaka, és ismét hódítanak a feltűnő darabok, úgyhogy itt az...