Sztárok

Goromba és illetlen: Így kosarazta ki Angelina Jolie Amal Cooney-t

Brad Pitt és George Clooney a legjobb barátok, ennek ellenére most komoly gondban vannak. Feleségeik ugyanis gyűlölik egymást.

Nagy a baj

Annyira idilli lehetne minden: a két sztárpár együtt járhatna rendezvényekre, luxusnyaralásokra, vagy akár együtt szervezhetnének jótékonysági eseményeket. Ilyen programok azonban sosem fognak megvalósulni, ugyanis Angelina Jolie és Amal Clooney kapcsolata mindennek nevezhető, csak harmonikusnak nem.

Az ok nagyon egyszerű. A „Celebdirtylaundry” nevű amerikai portál értesülései szerint az egészről Angelina tehet, aki alapvetően nem tud nőkkel jóban lenni. „Képtelen arra, hogy nőkkel barátkozzon. Ezen a téren nagyon bizonytalan” – olvasható az oldalon.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Angelina kikosarazta Amalt

Jolie nem képes kilépni a komfortzónájából, még akkor sem, ha Amal teszi meg az első lépést. A sikeres ügyvédnő a New York-i Columbia egyetemen tart majd beszédet az emberi jogokról, és ebből az alkalomból szívesen találkozna Angie-vel.

Az amerikai „OK!” magazin információi szerint a színésznő azonban erről hallani sem akar. Amal kétszer is elhívta, de Angelina még válaszra sem méltatta. Ilyen udvariatlan és goromba viselkedésre senki sem számított, így érthető, hogy George Clooney felesége teljesen ledöbbent.

Anglena Jolie viselkedése már csak azért is furcsa, hiszen ő maga is fontosnak tartja az emberi jogok védelmét, ennek ellenére nem hajlandó átlépni saját árnyékán.

Fotó: usmagazine.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Történelmi átrendeződés zajlik a nemzetközi politikában, hiszen a legfelsőbb állami és kormányzati tisztségekben világszerte egyre több nő kerül vezető pozícióba, így átformálva a nemzetközi...
Sztárok
Hónapok óta várják a nézők a Nyerő Páros jubileumi évadát, ám a premier többször is csúszott. Most L.L. Junior volt párja tisztázta, valóban a rapper áll-e a háttérben.
Egészség
Nem feltétlenül a tejtermékek jelentik az egyetlen jó választást, ha szeretnéd növelni a kalciumbeviteledet: egy sokoldalú zöldség is értékes segítséget nyújthat.
Lifestyle
A mai napon megnyílnak az állambiztonsági nyilvántartások, a következő időszakban családok és közösségek szembesülhetnek a múlt eddig rejtett történeteivel. A feldolgozásban hat szakember segít, hogy...
Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta ugyanabban az ingatlanban élsz, mégsem gondoltál arra, hogy egy apró hiányosság miatt akár jelentős bírságot is kaphatsz. Ráadásul nemcsak a pénztárcád bánhatja, ha megfeledkezel...