Sztárok

Gyermekkoráról vallott a színésznő: "Nem igazán voltak szüleim"

A 39 éves Drew Barrymore gyerekkora nem volt mesébe illő, sőt mi több! A színésznő szülei nem igen foglalkoztak vele, így a drogokba menekült, 14 évesen a rehabon kötött ki, később pedig öngyilkos is próbált lenni. A történtekből sokat tanult, így mára egy nagyon erős nő lett belőle.

Nehéz gyermekkor

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

„Nem igazán voltak szüleim” – nyilatkozta Drew Barrymore a „More” magazinnak adott interjúban. „Épp ezért olyan szülő leszek, aki jó és jelen is van gyermekei életében. Fiatalkoromban lehet, hogy ez hiányzott, de felnőttkoromban ez az előnyömre fog válni.”

Ma már nagyon jól tudja, hogy gyerekként miket rontott el. Drew akkoriban semmit sem kérdőjelezett meg, hiszen ő csak azt az életet ismerte, és nem tudta, hogy másképp is lehet élni. Rengeteg hibája ellenére nem gondolja, hogy rossz ember lenne, csupán rossz döntéseket hozott. A színésznő élete azóta szerencsére rendeződött, így férjével, Will Kopelmannel és két cuki kislányával - Olive (2)és Frankie (9 hónapos) - boldog családi életet él.

"A nőknek minden sikerül"

A hétköznapi problémák sem jelentenek gondot Barrymore-nak: „Biztos, hogy bajba kerülök azért, amit most mondok, de akkor is megteszem: a nőknek minden sikerül! A kvantumfizika elvileg azt mondja nekünk, hogy nem sikerülhet minden, de szerintem a nők mindent meg tudnak csinálni, amit csak akarnak. Főleg, ha keményen megdolgoznak érte. Az életben mindent ki kell érdemelni.”

Ha ebben a hitben neveli lányait, akkor biztosan sokra fogják vinni, és remélhetőleg nem fogják ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint az édesanyjuk.

Fotók: nydailynews.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egyetlen elveszett szelvény miatt úszott el egy kínai férfi több mint félmilliárd forintos lottónyereménye. Két nap késés végül milliókba került neki, a bírósági próbálkozás pedig újabb veszteséget...
Sztárok
Medveczky Ilona magyar táncművész, színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek neve szintén felbukkan a most nyilvánosságra hozott adatbázisban, amelyekre mindenki "...
Sztárok
Az R-Go énekes-dalszerzője határozottan tagadja az ellene felhozott vádakat, miszerint besúgó, legalábbis beszervezett hálózati személy volt NANU-NANU fedőnéven.
Lifestyle
Megnyílt az ügynökakták online adatbázisa, amelyben ismert magyar személyiségek neveire is rákereshetünk. A dokumentumok értelmezése azonban körültekintést igényel: egy nyilvántartási bejegyzés még...
Lifestyle
A Tisza Párt új intézmény létrehozását tervezi, amely országos párbeszédet szervezne, és a helyi közösségek problémáit közvetítené a döntéshozók felé. A törvénytervezet már véleményezhető online.
Lifestyle
Új lehetőséget kap az adóhatóság a politikusok vagyongyarapodásának ellenőrzésére. A parlament elfogadta az erről szóló előterjesztést, Magyar Péter pedig a szavazás után közölte a döntés részleteit.