Lifestyle

Ismerd meg a betlehemi csillag titkát

Máté evangéliuma szerint Jézus születését egy csodás égi jelenség kísérte, ami a napkeleti bölcseket, vagy más néven a háromkirályokat az újszülötthöz vezette. Csillagászok és asztrológusok régóta kutatják, hogy a betlehemi csillag milyen égi jelenség lehetett, pontos válasz azonban még nem született rá.

Fénylő üstökös

A legismertebb elmélet szerint a betlehemi csillag valójában egy üstökös volt – így jelenik meg a templomok freskóin és sok festményen is. Mai szemmel nézve, még logikus is lehetne, ugyanis egy-egy üstökös olykor hetekig, sőt, még hónapokig is látható az égen, ráadásul mozgásának határozott iránya van, ezért még követni is lehet. Ezt az elméletet azonban megdöntötték, ugyanis a kínai csillagászok részletesen beszámoltak a fontosabb égi vándorokról - például a Halley-üstökös megjelenését mindig feljegyezték – de Jézus születése körüli évekből egyetlen hasonló jellegű írás sem maradt fenn. Nem mellékes az a tény sem, hogy az ókor embere teljesen másképp tekintett az üstökösre. A hiedelem szerint ugyanis az üstökös mindig valamilyen tragédiát jelzett előre: csatákat, birodalmak bukását vagy járványokat. Ebből a szemszögből nézve pedig a napkeleti bölcsek aligha indultak volna el az égi jelenség által megjelölt irányba.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Különös jelenség

A betlehemi csillag titkával Johannes Kepler, német matematikus, csillagász és asztrológus is foglalkozott. Kepler úgynevezett „hármas konstelláció" elmélete szerint a jelenség a Jupiter és a Szaturnusz planéták együttállása és egy szupernóva kombinációja lehetett – innentől kezdve pedig csak egy lépés volt kiszámolni, hogy Jézus feltételezett születési ideje körül megfigyelhettek-e többszörös Szaturnusz-Jupiter együttállást. A korabeli feljegyzések szerint azonban nem láttak semmilyen szupernóvaszerű, ragyogó égi csillagot.

Fotó: pampaskies.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...
Egészség
Bizonyos készítmények mellett nagyobb odafigyelés szükséges a hőhullámok idején - cikkünkben most eláruljuk, melyek ezek.
Sztárok
George Russell számára az idei nyári szünet nemcsak a Forma–1-es szezon közbeni pihenésről szól: a Mercedes brit sztárja fontos magánéleti mérföldkőhöz érkezett. A versenyző hat év együttjárás után...
Sztárok
A Habsburg család története évszázadokon át összefonódott Európa sorsával, és bár a monarchia ma már a múlté, leszármazottaik továbbra is nagy érdeklődést keltenek. Közéjük tartozik Habsburg Eleonóra...
Lifestyle
A Mérleg a héten közelebb kerülhet annak megértéséhez, hogy miért ismétlődnek bizonyos minták. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A mai nap megmutathatja, hogy a szabadság és az elköteleződés nem feltétlenül zárják ki egymást - olvasd el napi horoszkópod te is!