Lifestyle

Mi az, amit soha ne tegyél egy férfi ellen?

Mi az, amit soha ne tegyél egy férfi ellen? Soha, de soha ne nevesd ki! Az olyan, mintha helyben kiherélnéd.

Ha kinevetsz egy férfit...

Hogy honnan tudom? Egyszer baromira unatkoztam. Megkerestem az egyetlen értelmes embert, aki chaten elérhető volt. Egy pasit, méghozzá az egyik újdonsült egyetemi csoporttársamat. Elmentünk inni a Serpába, s olyan jól elvoltunk, hogy hajnalban a lakásomon folytattuk az ivászatot. Baráti hangulatú kis éjszaka volt. Két ember ivott, nem pedig egy nő és egy férfi. Így hát gondoltam, megismételhetjük, s miután harmadjára sem egy nő és egy férfi iszogatott egy lakásban, hanem két haver, így a negyedik alkalommal nem igen értettem meg a srác közeledését. Háromszor nem próbálkozott be nálam, ő jobbra én balra fordulva aludtam. A statisztikák azt mutatják, hogy ha eddig nem mozdult rá egy pasi egy nőre, akivel egy ágyban alszik, akkor ezek után sem fog. A statisztika is tévedhet.

Amikor negyedjére aludtunk együtt, hirtelen előtört belőle az a férfi, aki eddig csendben szunyált. Kicsit morcos volt, amikor huszadjára is elutasítottam, s értetlenül bíráltam a viselkedését. Jó, lehet, hogy azért sértődött meg annyira, mert lehet, hogy picit kinevettem amiatt, hogy azt hitte, lesz köztünk valami, de felháborodása a haveri esték után érthetetlen volt.

Állítása szerint nyilván én voltam a félreérthető. Ja, mert ha egy csini csaj lemegy sörözni egy ismerősével, akkor tuti csak dugni akar!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Nem szeretek haragban lenni másokkal, így igyekeztem megbeszélni a dolgot. A fiú tagadta, hogy bármi tüske is lenne az ujjacskájában, nem azért pityergett másnap reggel, s megnyugtatott, hogy az égegyadta világon abszolút semmi, de semmi baj nincs. Csak utána tűnt fel, hogy még a folyosón sem hajlandó köszönni, ha szembe megyek vele. Hát nem tudom, de én legutoljára általános iskolában nem köszöntem annak, akire éppen haragudtam.

Eljött az újabb beszélgetés, ahol burkoltan bevallotta, hogy jó nagyot hazudott, amikor azt mondta, hogy nem haragszik, s közölte, hogy ő velem többet nem barátkozik, mert nem dughat ágyba. Ja, hogy ez így működik? Hoppá.

Azért kicsit hibásnak érzem magam a történtek miatt, hogy nem pasiként gondolkoztam, s felelőtlenül voltam vele túl közvetlen, de én sajnos ilyen vagyok. Most már tudom, hogyha egy lány kicsit is közvetlen egy férfival, azok nem általában, hanem mindig azt hiszik, hogy a lány dugni akar.

Végül én lettem a szemét ribanc, mert nem lettem egy éjszakás ribanc. Szóljon, aki érti ezt.

Fotó: wisegeek.org ; Leadkép: abpnews.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Újabb dráma van kibontakozóban: III. Károly király messziről el akarja kerülni hamarosan Londonba érkező fiát, Harry herceget, a háttérben pedig komoly indok áll.
Lifestyle
Ma valamilyen módon a figyelem középpontjába kerülhet a Mérleg. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Noha Sarolta hercegnő egyelőre csupán egy tízéves kislány életét éli, a háttérben már most egy történelmi jelentőségű királyi szerep körvonalazódik körülötte – bizonyos dolgoknak azonban egy darabig...
Egészség
Először is fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a szimpla nátha, és az influenza között.
Utazás
Persze abszolút nem mindegy, hogy valamelyik utas találja meg, vagy a MÁV személyzete.
Fashion&Beauty
Télen sem kell lemondanunk a kényelemről – a melegítőszettek már nem csak otthonra valók! A 2026-os téli szezonban a loungewear a városi stílus alappillére lett: egyszerre kényelmes, trendi és...