Egészség

Kezdjük el időben az immunerősítést!

Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy ezekben a hetekben mennyien tüsszögnek és köhögnek körülöttünk. Ennek oka, hogy a korán beköszöntő ősz miatt korábban jelentkeznek a megfázásos betegségek. Ezeket a legkönnyebben erős immunrendszerrel kerülhetjük el. Ha már kiskorában hatékonyan óvjuk gyermekünk immunrendszerét, az felnőtt korában is fokozott védelmet nyújt a szervezetének. Az igazán hatékony megelőzés kezdete azonban a magzati kor.

Korán érkezett az első őszi betegséghullám

Az idei évben az időjárás nemcsak a nyaralóknak nem kedvezett, de az immunrendszerünknek sem tett jót: az enyhe nyár után korán megérkezett a hideg, csapadékos ősz, vele pedig az első meghűlések, felső légúti megbetegedések.

„Idén meglepően korán, már szeptember elején végigsöpört az első betegséghullám az iskolákban, óvodákban” – mondja Dr. Király Balázs házi gyermekorvos. „A rendelőnk már most tele vannak felső légúti betegséggel küzdő gyerekekkel.”

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A gyerekek szervezetét érdemes minél hamarabb felkészíteni a hideg időre, de a közösségbe kerülés is próba elé állítja az immunrendszerüket.

„Életünk első 1000 napja kulcsfontosságú az immunrendszer és a bélflóra kialakulása szempontjából. A bélflóra nélkülözhetetlen az egészség megőrzéséhez, hiszen ez a szervezet egyik fő védvonala, itt szívódnak fel a szervezetünk számára nélkülözhetetlen tápanyagok, vitaminok és ásványi anyagok. A gyermekek immunrendszere 3 éves korukig fejlődik a legintenzívebben, ezért ebben az időszakban rendkívül fontos a C- és D-vitamin, valamint a vas és a kalcium pótlása is. Ezeket azonban nehéz megfelelő mennyiségben pusztán táplálkozás útján bevinni a gyerekek szervezetébe, ezért érdemes a gyermekek igényei szerint összeállított táplálékkiegészítőket is az étrend részévé tenni. És nemcsak a gyermekeknél, hiszen az első 1000 napba a magzati kor és a szoptatás időszaka is beleszámít, így nagyon fontos, hogy az édesanya is változatosan, egészségesen táplálkozzon!” – mondja az Első 1000 nap program szakembere.

Fotó: huffingtonpost.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Egy krémes tejtermék most a sláger a világ egyre több országában, nem véletlenül: ez a termék nemcsak a fogyásban segíthet, de lágy állaga és sokoldalú felhasználhatósága miatt is népszerű.
Sztárok
Hamarosan teljesen új fejezet kezdődik György herceg életében: szeptembertől Nagy-Britannia egyik legismertebb és legpatinásabb bentlakásos iskolájában folytatja tanulmányait. Az Eton College falai...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy a megbocsátás kizárólag a másik félről szól, pedig valójában saját lelki egyensúlyunkra is óriási hatással lehet; hogy mi áll ennek a hátterében, az cikkünkből kiderül!
Lifestyle
A Szűz júliusban olyan rejtett kiadásokra vagy pénzügyi szokásokra figyelhet fel, amelyek eddig észrevétlenül csökkentették a tartalékait - íme, júliusi előrejelzésünk karrier fronton.
Utazás
A nyári hőség nemcsak az embereket, hanem az autókat is próbára teszi, de másképp is kell tankolni?
Sztárok
48. életévébe lépett Nicole Scherzinger! A Pussycat Dolls énekesnője nemrég paradicsomi környezetben ünnepelte születésnapját, melynek apropóján lenyűgöző fürdőruhás fotókat is megosztott a...