Lifestyle

Levegőakrobatika, tánc és dráma - Jön a Préda!

Levegőakrobatika, tánc, dráma egy színpadon egy előadásban. Az Aurora Art, Balogh Zsófia társulata, első nagyszabású produkciója, a Préda egy táncosnő életét, sorsát és hányattatásait mutatja be több látószögből, több dimenzióban.

A darab férfifőszereplőjét, Miklós Marcellt a Jóban Rosszban sorozat Zsigmond testvéreként ismerte meg az ország. Marci évekig a Nemzeti Színház tagja volt, emellett társulatot alapított, jelenleg tanít és rendez is. A címszerepet Dobra Mara a Veszprémi Petőfi Színház tagja alakítja. A két fiatal művész még az általános iskolában ismerkedett meg, aztán elkerültek egymás mellől. Később egy véletlen találkozás ismét összehozta őket.

Mara: Az általános iskolában nagyon félénk és zárkózott kislány voltam. Marci viszont épp az ellentétem. Jóban voltunk a suliban, de igazi barátság akkor még nem alakult ki köztünk.

Marcell: Emlékszem, jóval érettségi után futottunk össze az Oktogonnál. Kérdeztem Marát, hogy ő mivel foglalkozik. Azt mondta, színésznek tanul, és a Madách Színház stúdiósa. Mondtam, az jó, mert én meg az Új Színházban vagyok stúdiós. Innentől elkezdtük figyelni egymás pályafutását.

Jelenleg a Préda című darab próbafolyamatában dolgoztok együtt. Marci, úgy tudom, te javasoltad Marát erre a szerepre.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Marcell: Igen. De azt nem gondoltam, hogy rögtön el is vállalja. Örültem, hogy igent mondott, hiszen elég jól ismerjük egymást ahhoz, hogy könnyű legyen a közös munka.

Mara, egy tíz hónapos kislány boldog anyukája vagy, miközben egy furcsa, víziókkal küszködő táncosnőt kell megformálnod, akit erőteljesen meggyötört az élet. Ha egy próba után hazamész, rögtön sikerül átkapcsolni édesanya üzemmódba?

Mara: Próba után alig várom, hogy hazaérjek. Nagyon kiegyensúlyozott a kapcsolatunk Bodzával. Ez annak is köszönhető, hogy nem kellett lemondanom a színházról. Amióta a kislányom megszületett, folyamatosan keresem a kihívásokat. Ugyanis fontos, hogy ne csak anya legyek, de megmaradjanak a színházi munkáim is.

Nem nehéz a kettőt összeegyeztetni?

Mara: Érdekes módon így sokkal könnyebb, hiszen teljes az életem. Bodza energiát ad a színházi munkákhoz, a színház pedig Bodzához.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A kommunista állambiztonság iratainak részleges megnyitása újabb meglepő neveket hozott felszínre. A frissen kereshető dokumentumok több ismert magyar közéleti és kulturális szereplő múltjára is...
Fashion&Beauty
Vannak színkombinációk, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy nem működhetnek együtt, a divatvilág azonban időről időre bebizonyítja, hogy érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Idén egy...
Lifestyle
Nem minden elbocsátás kezdődik egy hivatalos megbeszéléssel vagy egy váratlan HR-es e-maillel. Előfordul, hogy a munkahelyed fokozatosan változik meg körülötted, és egy idő után már te magad is azon...
Lifestyle
Abban az időben, amikor még nem léteztek méregdrága szintetikus légfrissítők és digitális párátlanítók, a háziasszonyok elképesztő kreativitással és a természet törvényszerűségeit kihasználva...
Lifestyle
Egy különleges módszerrel könnyebben megelőzheted a rendetlenséget, ráadásul naponta mindössze néhány apró változtatásra lesz szükséged.
Utazás
Reggelente tényleg csak beszállsz, és indulsz. Ezt a régi trükköt újra használják a rutinos autósok.