Sztárok

Szabó Zsófi új kihívások elé néz

Élete egyik legnagyobb élménye

A Jóban Rosszban sztárja mindig is az egészséges táplálkozás híve volt, az utóbbi időben viszont még nagyobb hangsúlyt fektet erre, ráadásul 3 hónapja nem eszik húst. „Nem azért nem eszem, mert vegetáriánus lettem. Egyszerűen maga a folyamat, ahogyan elkészítek egy húst, maga a hús illata nem hiányzik. Valahogy most jobb e nélkül, aztán majd meglátjuk, hogy ez később hogyan alakul” – mesélte Zsófi.

Norvégiai utazása kapcsán rengetegen azt hitték Zsófiról, hogy azért utazott ki, hogy átértékelje életét, hogy magára találjon, pedig azt mondja nem ilyen nagy dolgokért utazott el, egyszerűen ki akart kapcsolódni. Persze Zsófi azt nem tagadja, hogy az utazás élete egyik legnagyobb élményeként marad meg. Abból a különleges szabadság érzésből most is tud meríteni, amelyet ott érzett, de egyébként éppen úgy folytatja az életét, mint mielőtt kiment, semmit sem változtatott.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az élmények persze örökké megmaradnak, azt mondja élete egyik legnagyobb pillanata az volt, amikor kiülhetett a Prédikálószékre, és onnan nézhetett le a gyönyörű tájra. Sok norvég mesét is megismert, városokat látott, teljesen magába szívta az ottani kultúrát. Zsófi szerint Norvégia kerítések nélküli ország, nyitottak az emberek, szabadon élnek, és tisztelik azokat a vándorokat is, akik odatévednek.

A "Jóban Rosszban" sztárja szerint a magyarok is tanulhatnának a norvégoktól, nyithatnának egymás felé, mert ez belőlünk sokszor hiányzik. Ettől függetlenül Zsófi örül, hogy itthon van, és aktívan veti bele magát a következő hetekbe, mindent ott folytat, ahol abbahagyta.

Ha te is szívesen elutaznál Norvégiába, akkor nyomj egy lájkot vagy oszd meg a cikket másokkal is!

Fotó: Facebook; Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az Oroszlán több figyelmet kap, mint általában, és most kifejezetten jól is áll neki a reflektorfény. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Egészség
Közben interneten terjed, hogy vannak italok, amik kimossák belőlünk a mikroműanyagot, de erre nincsen tudományos magyarázat.
Lifestyle
A hús kiolvasztása élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból is kulcsfontosságú.
Fashion&Beauty
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év legdivatosabb nyakláncai ugyanis nemcsak a tengerparton mutatnak jól,...
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.
Sztárok
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.