Egészség

Kipróbáltuk! Új eljárás immunrendszerünk erősítésére

Kipróbáltuk

Keleti Andrea szavait olvasva én is izgatottan vártam a kúrát. A vitamininfúziót heti két alkalommal szokták ajánlani, egy kúra pedig nagyjából 10 alkalmat jelent. Hozzá kell tennünk, hogy nem tartozik az olcsó kezelések közé, egy alkalom 12 ezer forintba kerül.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A doktornő és az asszisztensek nagyon kedvesek voltak, kezelés előtt egy rövid konzultáción vettem részt. Az infúzió összetétele a páciens problémáitól függ, ez alapján kapja meg célzottan a vitamindózist. Szerencsére én nem szenvedek semmilyen súlyos betegségben, így egy általános, B12-vitamint tartalmazó rózsaszín infúziót kaptam, amely körülbelül 30 perc alatt csöpögött le.

A kétalkalmas kúra során semmilyen kellemetlenséget nem tapasztaltam, még a tűszúrást is alig éreztem, köszönhetően az asszisztens ügyes kezének. Az infúzió lecsöpögése után, felállva az ágyról jóval frissebbnek és éberebbnek éreztem magam, mint korábban és ez az érzés folytatódott a következő napokban is. Engem tehát meggyőzött az eljárás, a doktornő elmondása alapján a 10 alkalmas kúrákkal szervezetünket felvértezhetjük a vírusok ellen és könnyedén, energiával telve vészelhetjük át az időjárás hirtelen változásait.

Ha számodra is fontos az egészséges életmód, nyomj egy lájkot vagy oszd meg a cikket másokkal is!

Ezt is ajánljuk: Újabb érv a fehér kenyér fogyasztása ellen - Katt ide!

Fotó: blog.soliant.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A nagyik pörköltje általában mindig isteni, de mekkora gondot okozhat a sorrend és az ízesítés?
Lifestyle
Vigyázz, mert ha ezt az alapanyagot a mikróba teszed, akkor az óriásit tud robbanni.
Lifestyle
Amikor a téli hónapok hidegre, szürkére és fojtogatóan sötétre fordulnak, sokunkat kerít hatalmába a levertség, a motiválatlanság vagy a szezonális depresszió. A skandinávok évszázados rutinja,...
Fashion&Beauty
A pixie frizura visszatért az őszi szezonra, és az új fazonok bizonyítják, hogy bármely életkorban viselhető, ráadásul a sztárok, köztük Zendaya és Ariana Grande sorra cserélik le hosszú tincseiket a...
Sztárok
Hedy Lamarr a 30-as és 40-es évek egyik legünnepeltebb hollywoodi dívája volt, aki mellesleg feltalálta a modern vezeték nélküli technológiát, ami nélkül ma nem lenne Wi-Fi vagy Bluetooth.