Sztárok

Ilyen volt, ilyen lett - Ma ünnepli szülinapját a csodás Muri Enikő

Mindannyiunk örömére a kezdeti gátakat áttörve, Enikőből igazi énekes- és színésznő lett. Egy olyan hang és jellem került méltó helyére, akinek tudása, tehetsége és kemény munkája nem is juttathatta volna máshova. Bár még csak most ér húszas évei közepéhez, már most egy érett és komoly művésznő. Isten éltesse!

Nem csak énekes, hanem színésznő is

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Enikő korán felismerte, egészen pontosan 8 évesen, a nem mindennapi énektudását. Később évekig járt Nyíregyházán énektanárhoz, ahol nem csak hangját fejlesztette, hanem a színházi világgal is megismerkedett. Aztán Budapestre került, ahol folytatta az iskolát és tovább haladt a színpadra vezető úton. Ez, végül mint látjuk és halljuk igencsak sikerült, hiszen a 2011-es X-Faktor 2. helye után több színdarabban is komoly szerepet kapott. Így, játszott például a "Ghost"-ban, az „Elfújta a szélben" vagy az „Én, József Attila" című előadásban. A ma 24 éves Muri Enikő óriási változáson ment keresztül, míg a mai mondhatjuk talán, hogy töretlen színpadi formáját elérte. Mi határozottan örülünk, hogy kitartott az álma mellett és megvalósította azt!

Ha te is szereted Enikőt, akkor nyomj egy lájkot, vagy oszd meg másokkal is!

Fotók: xfaktor.org, murieniko.hu; Leadkép: Debreczeni Zita

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...