Egészség

Hihetetlen: két centis pitypang nőtt ki egy kislány füléből

Egy igazán megdöbbentő orvosi esetről és beavatkozásról számolt be a Daily Mail: egy 16 hónapos kínai kislány fülében egy pitypang nőtt, amit a sebészek azóta sikeresen eltávolítottak onnan.

A mintegy másfél éves Ranrant szülei vitték el egy szakemberhez, miután a gyermek megállás nélkül vakargatta a fülét. A szülők fertőzésre gyanakodtak, de az igazság ennél sokkal megdöbbentőbb volt: egy pitypang nőtt ugyanis Ranran fülében!

A szülők elmondása szerint hónapokkal ezelőtt mintha egy növényi magra emlékeztető dolog hullt volna kislányuk bal fülébe, de nem fordítottak komoly figyelmet a fura esetre - egészen mostanáig.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A Huffington Post értesülései szerint a pitypang magja kifejezetten erős irritácót okozott a szerencsétlen kislány hallószervében, főleg azok után, hogy növekedni kezdett a fülében. Ranran négy hónapon át szenvedett, mire a szülei végül elvitték egy füll-orr-gégészhez.

Dr. Gu Qinglong elmondta, hogy kisebb mértékű nyomás is belső vérzéssel fenyegetett, ezért is volt muszáj eltávolítaniuk a kislány füléből a növényt. A sebészeti beavatkozást tíz ember végezte, és tíz percet vett végül igénybe, a kislány azóta jól van.

Tudd meg a sokkoló igazságot a citromkarikákról, amit a poharunk szélére tesznek!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Oldalak

Egészség
Egészség
Természetesen elkezdenek előkerülni a melegebb takarók, de nem mindegy, milyen huzatot használunk.
Utazás
Az autósok többsége nem ismeri a színes gumicsíkok valódi jelentését, de nem dekorációs elem.
Lifestyle
A gyerekkori képzeletbeli barátok emléke felnőttkorban is kísérthet bennünket, hiszen egy új kutatás szerint azok a felnőttek, akiknek kicsiként kitalált játszópajtásuk volt, jóval gyakrabban éreznek...
Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.
Sztárok
Az RTL műsorainak előzetesét mai napig Both Andrással veszik fel, akinek a hangját biztosan fel fogod ismerni.
Sztárok
Egy dubaji hirdetésben kínált, magyar eredetre utaló Porsche Macan miatt merült fel, hogy az autó Matolcsy Ádámé lehetett. A hirdetői kapcsolatok több korábbi dubaji ingatlanügylethez és céges...