Csatornaparti séta - Amszterdam

Lassan lekászálódok a vonatról a Centraal Station vörös téglás, díszes, tornyos épületénél. Mintegy másfél órája utazom Maastrichtból, hogy megnézzek egy kiállítást az Amstel Múzeumban, s ha már e tárlatért eljöttem Hollandiába, hát Amszterdamra is szánok egy egész napot. Azt mondják, érdemes - bár utóbb kiderül, ennyi idő nekem kevés rá. - Etédi Alexa, a VJM.hu újságírójának írása.

Ahogy kilépek a pályaudvar épületéből, megtorpanok. Villamosra, buszra várók ácsorognak fürtökben mindenütt, másutt pantomimművészeket, utcai zenészeket, céltalanul nézelődő életművészeket, vagy éppen a szélrózsa minden irányába igyekvő emberek, és hátizsákos turisták hömpölygő tömegét látom. Előttem hatalmas színes konténerek takarják el az Oosterdok egyre szűkülő csatornáját, melyen lapos sétahajók manővereznek.

Tájékozódnom kell, hogy merre is induljak el, hisz korábban még sosem jártam itt. Arra leszek figyelmes, hogy úgy kapaszkodom az úti könyvbe, mint tengeren fuldokló egy darab deszkába, miközben valami támpontot keresek, ami alapján betájolhatom magam. Balra előttem méltóságteljes, kéttornyos, kupolás templom magasodik; az útikönyv szerint a St. Nicolaas Kerk, s mivel a környéken nem jelöl más templomot, így biztos pont a kiinduláshoz.

Mélyet lélegzem a hűvös, heringszagú tengeri levegőből, aztán nyakamba veszem a várost. A Damrak sugárút nyüzsgő emberáradatából gyorsan igyekszem kihámozni magam, csupán egy pillanatra állok meg, míg rácsodálkozom a dokkokban álló hajókra és a csatorna túloldalán sorakozó magas, keskeny, sötét épületekre és fehér ablakkereteikre: ez már az igazi Amszterdam, a csatornák, hidacskák, keskeny sikátorok és oromdíszes sorházak metropolisza, ami a holland főváros sajátos báját kölcsönzi.

Amszterdam egyrészt földrajzi adottságainak - az IJ-öböl torkolatát körülvevő mocsárvilágnak és az Amstel-folyónak - másrészt a betelepülő flamand iparosok és zsidó kereskedők munkálkodásának köszönheti jellegzetes arculatát, melyet később kisebb-nagyobb tűzvészek, illetve az ezeket követő építkezési rendeletek színesítettek tovább.

Örömlányok a templom árnyékában

Az Oude Kerk (Öregtemplom), a város legrégebbi épülete felé veszem az irányt, ami az útikönyv szerint alig néhány sikátorral odébb található. A templom - groteszk ellentét! - a De Wallen (vöröslámpás) negyedben áll, amire az egyre gyakrabban feltűnő, ablakokban ácsorgó, vagy az utcán tébláboló, lengén öltözött hölgyek is utalnak. Bár február vége van, a csípős hideg ellenére falatnyi forrónadrágokban és hasat szabadon hagyó topokban (no meg olcsó, műszőrme bundácskában) villantanak.

Pink színű, kék és sárga bubi parókájuk alatt éveket öregít a vastagon felkent, közönséges smink. A "korai" időpontban még álmosan pislognak az emberre, majd eltűnnek egy-egy olcsó, színesen villogó, marihuána szagú kapualj alatt. A liberalizmusáról híres város hétköznapi nyugalommal tolerálja a szexipart, csakúgy, mint a könnyű drogok fogyasztását. A szomszédos Damrakon található például Európa első szex múzeuma is, ahol témába vágó tárgyak, fényképek és szobrok láthatók.

Aki viszont a vadkender "kultúrájára" kíváncsi, a szintén közeli Marihuána Múzeumban bőséges ismeretekre lel "az emberiség egyik legértékesebb nyersanyagaként" méltatott kender történetét illetően. Orvosi, vallási és kulturális érveket sorakoztatnak fel a cannabis védelmében: Kínában ötezer éve gyógyítanak vele, másutt ruha, papír, alternatív üzemanyag készül belőle, míg a hollandok a hajógyártás okán kezdték termeszteni, így nem meglepő, hogy a 'spanglit' már a XVII. században is szívták.

Az örömlányok, és könnyű drogokat árusító coffee shopok kopottan csillogó világa után végre feltűnik előttem a templom grandiózus tömbje. Az 1306-ban emelt épület eredetileg katolikus kegyhely volt, de 1578-ban a reformáció után a kálvinista Holland Református Egyház tulajdonába került. Itt keresztelték meg Rembrandt gyermekeit, majd itt temették el feleségét, Saskiát is. Ma ez az egyetlen olyan épület a városban, mely még őrzi azt a formáját, melyet a híres festő is ismert.