Utazás

Az abszint a felelős Vincent van Gogh levágott füléért? Íme, a teljes igazság

Vincent van Gogh az élete folyamán nagy szegénységben élt, mert kevés támogatója akadt. Akkor még senki sem gondolta volna, hogy a 90-es években majd 82,5 millió dollárért adják el a világ második legdrágább képét, amelyet éppen ő festett. Pénteken este a VAM Design Centerben jártunk, ahol a művész több mint 200 digitálisan felújított alkotásának és levelezésének megrendítő élményét néhány pohár abszinttal is fokozták - a végeredmény pedig egy felejthetetlen este és kiállítás lett!

A félreértések elkerülése végett: a Vincent van Gogh Álmai című kiállítás nem keverendő össze a Váci1 Palota patinás falai között december 29-ig látható Van Gogh Alive című multimédiás tárlattal!

Az amszterdami Beurs van Berlage falai közül elsőként ugyanis Budapestre, méghozzá a VAM Design Centerbe érkezett az eddigi legnagyobb, több mint 200 digitálisan felújított képet számláló, részben 3D animációban is megtekinthető kiállítás.

Öröm volt újra rácsodálkozni a képekre

Le a kalappal a szervezők előtt, hiszen tényleg rengeteg festményt hoztak el nekünk, amelyek gyönyörű, szemkápráztató mínőségben pompáztak az amúgy puritán falakon, öröm volt újra rájuk csodálkozni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Mert valljuk be, Vincent van Gogh neve az egyik legnagyobb közhely a 20. századi festészet történetéből (mondjuk Salvador Dalí és Pablo Picasso után), ami teljesen érthető, ennek a kiállításnak az egyik legnagyob erénye pedig éppen az, hogy nem csak az unalomig ismert, ikonikus festményeit nézhettük meg, hanem a kevésbé ismert, ám annál szebb vagy éppen megrendítőbb munkáit is.

Könyörtelen leszámolás a tévhitekkel

Az exkluzív eseményt Oláh Ádám, a Magyar Abszint Társaság alapító tagja nyitotta meg, aki az ital fogyasztásának érdekességeiről mondott néhány szót. Rövid, ám annál érdekfeszítőbb előadásának legizgalmasabb része számomra az volt, ahogyan leszámolt az abszint készítésével és fogyasztásával kapcsolatos legelterjedtebb tévhitekkel.

Én is csak kapkodtam fejem: az autentikus abszintiváshoz nincs szükség semmiféle lángoló kockacukorra (ezt a tévhitet például egy pár évtizede készült cseh hamisítványnak "köszönhetjük"), de azt is megtudtam, hogy a hírhedt fekete ürömnek se sok köze volt ehhez a különleges, ürmös-ánizsos ízű alkoholhoz.

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A takarítási szakértők szerint a boltok polcain sorakozó méregdrága vegyszerek jelentős része teljesen felesleges, sőt a túlárazott, specifikus tisztítószerek helyett a legegyszerűbb házi...
Lifestyle
A kutyák várható élettartama fajtánként meglepően eltérő lehet, ezért ha éveken át szeretnénk magunk mellett tudni négylábú társunkat, érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni a választásnál.
Sztárok
Krausz Gábor elképesztő kulisszatitkot osztott meg a Séfek Séfe indulásáról: kiderült, hogy eredetileg nem őt választották ki a TV2 népszerű gasztro-realityjének harmadik zsűritagjaként.
Sztárok
Az édesapját hiába választották nem olyan rég ismét a Premier League legjobbjának, ő inkább Szoboszlai Dominik akar lenni.
Lifestyle
Veszélyes manőver borzolta a kedélyeket a Balatonon, amikor Siófok és Balatonfüred között a BAHART menetrendi katamaránja alig 15–20 méterre száguldott el egy szélcsendben tehetetlenül veszteglő...
Sztárok
Kiderült, ki bátorította Harry herceget, hogy térjen vissza családjával Angliába. A hírek szerint maga III. Károly király áll a háttérben, aki informálisan ösztönözte fia és Meghan Markle hazatérését...