Sztárok

Most nyilatkozott először - Miley Cyrus ezt gondolja botrányos fellépéséről

Múlthéten történt a 2013-as MTV Music Video Awardson, hogy Miley Cyrus végleg leszámolt szőke fürtös Hannah Montana előéletével és kimutatta foga fehérjét. A szabados táncolási módja, nyelvnyújtogatása, fenékrázása és énekes társához való dörgölőzése sokaknál kiverte a biztosítékot. A történtekről most előszor nyilatkozott Miley.

Let's Twerk

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az érintett előadóművész most először szólt hozzá személyesen az ügyhöz. Azt nyilatkozta, hogy ő és Robin Thicke végig tudták, hogy történelmet fognak írni. Miley szerint az emberek teljesen túlreagálták fellépését, azzal, hogy még az esemény után három nappal is ezzel foglalkoztak: „Többet agyaltok rajta, mint amennyit én agyaltam, amikor csináltam. Én nem is gondolkoztam rajta, csak csináltam, mert ez vagyok én, ilyen vagyok.” mondta az MTV-nek adott interjújában.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A negatív vélemények azért nem izgatják, mert, ahogy mondja, már számtalanszor láttunk ehhez hasonló viselkedést a színpadon popdíváktól. Ha Britney és Madonna is megcsinálta, ő miért ne tehetné? Hiszen mindenki történelmet akar írni, valami emlékezeteset csinálni.

Nézd meg a sok port kavart fellépést!

Fotók: spin.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Ahány ház, annyi szokás a rántott húsnál is, de azért vannak séfmódszerek, amiket érdemes kipróbálni.
Lifestyle
Az elmúlt időszakban nagy területen fagypont alá esett a hőmérséklet, és hát rengeteg embert érdekel, mikor láthat havazást.
Egészség
Egy különleges színű, antioxidánsokban gazdag paradicsomváltozat a kutatók figyelmét is felkeltette, nem véletlenül, ugyanis olyan növényi vegyületeket tartalmaz, amelyek szerepet játszhatnak a...
Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.
Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.