Sztárok

Lola különleges módon vallott szerelmet Czutor Zolinak

Lola és Czutor Zoltán, a Belmondo együttes frontembere a „Szeretlek” és „Köszönöm” szavakat pillanatok alatt eljelelték egymásnak, de a nevüket is megformálták ujjaikkal. A Sziget Fesztiválon augusztus 7-étől az esemény végéig működő Ability Parkban a sztárok kipróbálták a szájról olvasást, sőt az esti fellépők legismertebb slágereinek jelnyelvi változatába is bekapcsolódtak.

„A siketek ugyanolyan emberek, mint mi, én ugyanúgy fordulok feléjük, mint bárki máshoz. Nem értem, miért kell hátrányos megkülönböztetésben részesíteni őket, hisz mindenkinek van valamilyen fogyatékossága. Nap, mint nap találkozom hallássérültekkel, egyáltalán nem nézek másképp rájuk, sőt, ha úgy jön ki a lépés, ugyanúgy hülyülök velük, és beszólok nekik. Hisz ugyanolyan emberek, mint mi, csak más a nyelvük.” – fejtette ki lelkesen Czutor Zoli, akit a Medilearn Akadémia jelnyelvi tanárai tanítottak jelelni.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Nem csak Zoli, de Lola is rendkívül lelkesen, és a kánikula ellenére széles mosollyal az arcán vetette bele magát a jelnyelv varázslatos világába. Sőt emlékként egy rajzot is kitűzött a Medilearn Akadémia emlékfalára. Nem csak ő, de Zoli is fontosnak tartja a Fordulj felém! kampány célkitűzésit és szeretné elsajátítani a jelnyelvi kommunikációt, ezzel is közelebb kerülve a hallássérültekhez. Lehet, hogy együtt vágnak bele a tanfolyamba?

„Nagyon élvezem, hogy itt lehetek, és egy kicsit közelebb kerülhetek a siketekhez. Sosem éreztem azt, hogy más emberként kellene rájuk néznem, én mindig nyitottan álltam a fogyatékkal élőkhöz. Nagyon érdekes közelebbről is betekinteni a hallássérültek kommunikációjába, erre a szájról olvasós játék nagyszerű volt. Azért nem olyan egyszerű ez, mint amilyennek látszik. Megdöbbentett, hogy ők mit is hallanak, éreznek a zenéből” – mondta a fiatal énekesnő, aki szerint a siketek még akár többek is lehetnek, mint mi, hallók, hiszen „különleges képességgel” bírnak.

Forrás, fotók: Just Creative

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Ugye ismerős az érzés, amikor a munkanap végén lecsukod a laptopot, de a fejedben még órákig az elintézetlen e-mailek, a sürgős feladatok és a másnapi határidők pörögnek?
Lifestyle
Ma már rengeteg elektronikai eszköz vesz körül minket, és van olyan, ami akár tüzet is okozhat.
Sztárok
Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.
Lifestyle
A filmvilág csillogó díszletei mögött olykor szívszorító tragédiák húzódnak: több olyan ikonikus világsztár is akadt, aki az alkotói folyamat közben vagy a bemutató előtt távozott az élők sorából,...
Lifestyle
Tudományos áttörést értek el a Kaliforniai Egyetem kutatói: a világ eddigi legösszetettebb fehérjetérképével sikerült azonosítaniuk azokat a molekuláris metszéspontokat, amelyek kulcsszerepet...
Fashion&Beauty
A kétezres évek felejthetetlen buliszettje, a feltűnő felső és a farmer ikonikus párosa ismét meghódítja a kifutókat és az utcákat. A nosztalgikus recept 2026-ban kifinomultabb, stílusosabb és...