Egészség

Bazális implantátum - Kerüld el, ha jót akarsz

Nyugat-Európában sehol nem is engedélyezik, mert nem felel meg a legelemibb szakmai szabályoknak sem. Hiába tudja mindezt és tiltakozik a magyar fogorvos szakma, egy szabályozási hiányosság miatt Magyarországon mégis forgalomban van a 40 (!) évvel ezelőtt alkalmazott, mára már elavult fogászati implantációs rendszerre emlékeztető, úgynevezett bazális implantátum. A szakma megelégelte és mindent megtesz a rendszer betiltásáért, de addig is, a páciensek körültekintése elengedhetetlen a nem kívánt beültetések megakadályozásához.

A fogászati implantátumok engedélyeztetésének szabályozása körüli hiányosságok hazánkban veszélyes kettős helyzetet eredményeznek: míg a hivatalos állásfoglalások és az implantológiával foglalkozó szakemberek a „bazális” implantátumok alkalmazását teljesen elvetik, addig a páciensek az interneten és a rendszer mellett kardoskodó fogorvosok rendelőiben a bazális implantátumok előnyeit magasztaló ajánlásokkal találkozhatnak.

Annak ellenére van ez így, hogy az Implantológiai Társaság és az Országos Szakfelügyelő főorvos néhány hónappal ezelőtt kiadott állásfoglalása egyértelműen kimondja, hogy a „bazális” implantátumrendszer alkalmazása a szakma szabályai szerinti a gyógyítás alapelveivel ellentétes, szakmai hibának minősül! Mi az igazság?

Ez a baj a bazális implantátumokkal

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A legnagyobb problémát az jelenti a „bazális” implantátumok esetében, hogy nagyon gyakran felszívódik körülöttük a csont! Ez a vékony, keskeny állcsontba beerőltetett implantátumoknál a terhelés következtében a még meglévő, rendelkezésre álló csont megsemmisülését is eredményezheti. Az elvégzett beavatkozás pont az ellen hat, amelyen eredetileg segíteni kellene.

Mitől más a bazális implantációs technika?

A hagyományos implantológiai módszerrel a hiányzó fog helyére, annak tengelyének megfelelően a csontba ültetett korszerű implantátumot a csontsejtek három-négy hónap alatt mereven rögzítik, majd erre kerül rögzítésre az implantátum fej és a fogpótlás.

Ezzel szemben a bazális implantátumokat a csont kemény, úgynevezett kortikális részében, olykor vízszintesen ültetik be, és azonnal terhelni kezdik. A bazális rendszerek gyakran talppal rendelkeznek, metszetben fordított T-formájúak és –alakjukból adódóan- nem csak hosszanti, hanem vízszintes irányban is rögzülnek.

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.