Sztárok

Meghalt a világhírű Richie Havens

Búcsúzunk a 72 éves népzene ikontól, Richie Havenstől, aki a héten távozott el az élők sorából. Egy szívroham következtében, Jersey városában lévő otthonában lelte a halál.

Nem csak családját, hanem rengeteg rajongóját is megrázta a hír, így gyakorlatilag az egész világ gyászol. Havens képviselője kijelentette, hogy egy későbbi időpontban mindenféleképpen sor fog kerülni a nyilvános búcsúztatóra.

A zenész Brooklyn városában született, 1941-ben. Története az 1969-es, három napos Woodstock-i Fesztiválon kezdődött. Rendkívüli gitárvirtuóz volt, és ezt nem félt a világ elé tárni. 45 éven keresztül járta a kontinenseket, majd 2010-ben úgy döntött, nyugdíjba vonul.

Minden idejét karriere építésével töltötte, hogy világhíres zenésszé váljon. 2012-ben Quentin Tarantinoval dolgozott. A „Django Unchained”című film betétdala – Freeadom Motherless Child – általa került napvilágra. Élete során összesen 25 albumot adott ki, az utolsó 2008-ban jelent meg Nobody Left to Crown címet viselve.

„A zene igazán megmozgat.” – nyilatkozta a Denver Postnak Havens – „Nem a show businessben, hanem kommunikációs buisnessben vagyok. Ennyit rólam.”

Fotó: commons.wikimedia.org

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor egyetlen szett láttán hirtelen úgy érezzük: igen, pontosan erre volt szükségem az életemben. 2026 őszén úgy tűnik, megérkezett az összeállítás, amely egyszerre kényelmes,...
Lifestyle
Szeptemberben végre több csillagjegy is úgy érezheti, mintha a szerencse személyesen melléjük állt volna. Négyen különösen jó időszak elé néznek: új lehetőségek, váratlan fordulatok és örömteli...
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!