Gerendás Péter nem bírja tovább ebben az országban

A Liszt Ferenc-díjas zeneszerző és előadóművész, Gerendás Péter úgy érzi, hogy nem bírja tovább ebben az országban, így családjával együtt elhagyja Magyarországot.

„Ez az ország élhetetlenné vált. Értéktelenné vált az érték." Gerendás Péter megrendítő őszinteséggel írt arról az egyik közösségi oldalon, hogy nem tud tovább élni ebben az országban. A húsvét vasárnap délelőtt írt üzenetet egyre többen osztják meg.

,,Búcsúlevél kicsit másképp…….
Nagyon fájnak nekem azok a mondatok amelyeket le fogok írni, de nem dughatom tovább a fejemet a homokba. 15 lemez, számtalan rangos díj után úgy döntöttem, hogy befejezem itthoni tevékenységemet. Ennek számos oka van. Az egyik ok a hazánkban tapasztalható fasizálódás. Néhány éve történt , hogy az utcán egy negyven körüli hölgy amikor meglátott azt mondta “te szemét patkány” Úgy éreztem, a szívemből egy darab, kitépve ott gurult el az aszfalton. Azon gondolkodtam miféle gyűlölet bujkál ma az emberekben, amikor én, aki nem vagyok politikus (náluk szakmai ártalom az ilyesmi), televízió interjúim során a gyermekeimről beszéltem, zenémmel, vagy szövegeimmel, viselkedésemmel senkit nem bántottam , ilyet váltottam ki valakiből, aki feltehetően anya, vagy az lesz egyszer. Pedig engem legtöbben arról ismernek, hogy sok gyermekem van. Még ma is ott állok az utcán, megdermedve. A mocskos zsidózás, a nácik szerecsenmosdatása, a politika kufárkodása az emberek létező előitéleteivel, a már szinte természetes hétköznapi terminológiává lett bizonyos “zsidó háttéruralomról, zsidó bankárokról “ szóló hazugságok, összeesküvéselméletek és ezzel egyidejüleg a jól bevált bűnbakképzés általánossá válása , a folyamatos cigányozás, buzizás miatt régóta fontolgattam a távozást. De van egy “gulyás feelingem”, mint ahogy egy Klauzál téri sólet életérzésem is. Az anyanyelv, a hazám iránti forró szeretetem, a költészet, az irodalom, Bartók, Kodály, József Attila, Kosztolányi, és a többiek, idekötnek.

Szakmailag soha nem volt szerencsém. Más híres előadókat kísértem, egy méterrel a hátuk mögött, és ennek szimbolikus jelentősége is volt. A második vonalban születtem, és ott is maradtam. Később a saját lábamra álltam. De a Rádiók nagyon keveset játszották a dalaimat, emiatt nem lehettek slágerek azok. Az elenyésző számú koncertek helyét átvették a vendéglátó helyek és a céges, sonkatekercs mellé játszott aláfestő zenék. Utáltam, ahogyan hátat fordítva zabáltak jólöltözött hölgyek, urak, akik felettébb leszarták a produkciót. Ma már ezeket visszasírom, mert játék közben a számlakönyvemre koncentráltam, a családomat tartottam el abból, hogy a művészetemet a kaszinótojás mellé felszolgálták. De ma már nincsenek ilyenek. A cégek csődbe mentek, de addig még gyorsan, a helyemet átvették a napi rendszerességgel jelentkező tehetségkutatónak álcázott valóságshowk hősei, akik három percig tündökölnek, de utánuk folyamatosan jön az utánpótlás, és mivel tehetségekben rendkívül gazdag ország vagyunk, kilátás sincs arra, hogy az elkövetkező 30 évben ne takarja ki valaki néhány percre a napot. Koncertek nincsenek. Felkérnek, aztán lemondják. Öt évente csinálok baráti segítséggel, saját szervezésben egy-egy nagyobb produkciót, de két hónap próba, felkészülés ,az életművem bemutatása után kicsit zsebbe kell nyúlnom a végén, miután mindent kifizettem. Maradnak a vendéglátó helyek, ahol mikroszkopikus összegeket fizetnek, és néha még abból is alkudnak. Volt egy nagyon jó színházi ötletem is , de senkit nem érdekelt, de mégcsak vissza se hívtak, hogy ezt elmondják nekem. Az életem során összegyűjtött javaimat eladtam, amit mind feléltünk. Zongora, ami sokat jelentett nekem, gitárok, amelyeket a spórolt pénzemből vettem. Néhány hete egy 30 éve dédelgetett 66-os Stratocaster gitártól váltam meg, amelynek eladása(nagy érték) pont egy hónapi megélhetésünket bitosította. Pedig nem élünk nagy lábon. Ez nem normális dolog. Ez az ország élhetetlenné vált .