Sztárok

Esküvő lefújva! Katy Perry másodszor is szakított jóképű pasijával

Az extrém frizuráiról ismert Katy Perry és párja, John Mayer másodszorra is szakítottak, erősítette meg a US Weekly. Bár akik ismerik Katy viharos kapcsolatát Mayerrel, az nem igazán csodálkozik. Már az is csodának számít, hogy eddig együtt voltak.

A 28 éves énekes-dalszerző, Katy Perry és a 35 éves zenész John Mayer másodszorra is a szakítás mellett döntött. A pár még 2012 nyarán kezdett el randevúzgatni egymással. Ez idő alatt egyszer már véget vetettek kapcsolatuknak, most pedig másodszorra is megtették.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az információt a pár egy ismerőse szivárogtatta ki, aki hozzátette, hogy biztos abban, hogy ezzel a szakítással nem ért véget Katy és Mayer kapcsolata. Véleménye szerint ez nem végleges, mely valószínűsíthető, hiszen egyszer már szakítottak és újra összejöttek. Ráadásul ismeretes, hogy Katy ragaszkodik párjához, bár csak nagyon nehezen tolerálja John viselkedését és kicsapongásait.

A pár ismerőse továbbá hozzátette, hogy szakításuk hátterében most az is közrejátszott, hogy mindketten túlságosan is a munkára koncentráltak. Katy valóban nagyon elfoglalt volt mostanság, hiszen Los Angeles-ben felvette a harmadik stúdióalbumát, miközben Meyer egy komoly torok műtéten esett át múlt évben, mivel hangproblémái voltak.

Első szakításuk után 2012 őszén békültek ki. Ekkor John egy órás interjúban csak Katy-ről beszélt, hogy milyen boldog az élete minden szempontból. Majd hozzátette, hogy rengeteg sztárral volt már románca, mint Jennifer Aniston, Jennifer Simpson, Jennifer Love Hewitt és még sokan mások.

Katy véglegesen szakított egykori szerelmével, Russel Branddel 2012 februárjában, azonban lehetséges – ahogy azt a pár egyik ismerőse is megerősítette – hogy Mayerrel való kapcsolata azonban itt még nem ért véget. Tovább erősíti e tényt az is, hogy múlt hónapban a zenész úgy nyilatkozott, hogy Katy-vel való kapcsolata kiegyensúlyozott, miközben már a házasság gondolata is felmerült benne.

Reméljük, hogy a pár kibékül és nem játsszák tovább ezt a macska-egér harcot.

Fotó: nydailynews.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.
Home&Design
Hiába fizetsz gyors internetcsomagért, a lakás egyes pontjain mégis akadozik a videóhívás, lassan töltődnek be az oldalak, vagy folyton megszakad a kapcsolat? Lehet, hogy nem a szolgáltatódnál kell...
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...