Bed&Love

Tudd meg, milyen hormonok felelősek a szerelemért

Általában néhány másodperc alatt fel tudjuk mérni, hogy valaki tetszik-e nekünk. Azonban ha megkérdeznénk, hogy mégis mi az, amitől le sem tudjuk venni a szemünket a másikról, nehezen tudnánk válaszolni. Szép emberek milliói rohangálnak az utcán, mégsem vonzódunk mindenkihez. Az orrunk a külső tulajdonságok felmérése előtt jelez számunkra, hogy ki az, akin érdemes rajta felejteni a szemünket.

Szerelem első látásra
Sokat vitatott kérdés, hogy létezik-e szerelem első látásra. Vannak, akik esküdnének rá, hogy bizony képesek egyik pillanatról a másikra szerelembe esni, mások röhejesnek tartják a feltételezést, pedig az állításnak van reális alapja. A feniletilamin hormon felel a hirtelen és nagyon intenzív vonzalomért, az viszont még vitatott, hogy a pillantás hogyan váltja ki a reakciót és az hogyan áramlik tovább a szervezetben. A baj már csak az, hogy az első hat-hét együtt töltött hónap végéig termelődik intenzíven, ezután csökken, majd 2-3 év után eltűnik. A feniletilamin tünékenysége lehet az oka annak, hogy folyamatosan szerelembe tudunk esni, akár sok zátonyra futott kapcsolat után is, ezzel csupán az a baj, hogy a hormon akkor is képes aktiválódni, ha éppen másvalakivel vagyunk együtt. Egyes vélemények szerint, az első szerelem kialakulásával a legintenzívebb a termelődés, majd folyamatosan csökken, ezzel magyarázható, hogy az érzés ilyen mély nyomokat hagy az emberben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A simogatás hormonja
Mindkét nem esetében az oxitocin aktivizálódik az összebújásoknál, simogatásoknál, csókoknál. De a baráti, testvéri öleléseknél is megugrik a termelés mennyisége, ez a kapcsolatok elmélyítésében játszik szerepet. Ennek tükrében talán nem meglepő, hogy a tejelválasztást is ez a hormon indukálja. A fenlietilaminnal ellentétben az oxitocin termelés folyamatos, így jó alapul szolgál a tartós párkapcsolatok megtartásában. Sajnálatos módon, míg a nőké serkenti, a férfi hormonok gátolják a működését. Ezért lehet, hogy a férfiak az életük során átlagosan többször esnek szerelembe, mint a nők.

A boldogság kulcsa a szerotonin
Ha valakinek a normál kerékvágásban halad az élete, akkor kiegyensúlyozott a szerotonin termelése. A friss kapcsolat elején kimagasló, nehezebb időszakban pedig csökken a szintje. Éppen ezért az antidepresszánsok alapanyagát képezi ez a hormon. A szerotonin aktivációját serkentheti még a napsütés, egy jó beszélgetés, az édesség és a kreatív tevékenység is.

Az tény, hogy a hormonok befolyásolják az érzelmeinket, de az is igaz, hogy egy boldog, egészséges párkapcsolatot nem zúzhat szét, és nem lehet bűnbakként tekinteni rájuk, hiszen a viselkedésünk többtényezős, befolyásolják a tapasztalataink, a gondolataink, az önkontrollunk ezért képesek vagyunk határt szabni a vágyainknak.

Nem vagy biztos az érzéseidben? Tudd meg, hogy testi vagy lelki vágyat érzél-e!

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
Minél őszintébb magával a Kos, annál könnyebben megtalálja a számára fontos embereket. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Vízöntő számára a mai nap új felismeréseket hozhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...
Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.