Lifestyle

Március hagyományai és babonái

A háborúk időszakaként is ismert március elnevezése a római naptár Martius hónapjából ered, nevét a római hadistenről, Marsról kapta.

A régi újév
E hónap elnevezése igen változatos volt a Gergely-naptár bevezetése előtt, így például a hollandoknál Lent-maand, azaz a böjt hónapja, míg az angolszász körökben a Földanya és a heves szelek hónapjaként is nevezték. Hazánkban Tavaszelő és Böjtmás havának is nevezték. A rómaiak régen március elsején tartották az újévet, Juno ünnepét. Görögországban elseje dologtiltó nap, míg a pogány szlávoknál ekkor ünnepelték a halottak ünnepét.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Időjárási regulák
Az angolok Szent Dávid napján, azaz március elsején vetik el hagyomány szerint a borsót, a babot, az árpát és a zabot, hisz hiedelmeik szerint a vetéshez a kissé melegebb és szárazabb március eleji időjárás a megfelelő. A hazai időjárásra vonatkozó regulák szerint a márciusi mennydörgést szeles idő követi, s annyiszor lesz az évben záporeső, ahányszor ködös reggelre ébredünk márciusban.

Szépség varázslat
A márciusi hóban való fürdés szépséget hoz a hajadonoknak, s a Böjthóban születendő gyermekek szorgalmasak, erkölcsösek, kedvesek és bölcsek lesznek. A március elsején, éjszakára egy bokron kint hagyott selyem- vagy cérnaszál másnap reggeltől húsvétig minden bajtól megvédi viselőjét.

Termékenység és bőség
A bolgárok március elsején martenyicát, azaz piros és fehér fonalból készített díszt viselnek a ruhájukon, melyet az első gólya megérkezéséig viselnek, majd ezután a bő termés érdekében a gyümölcsfák ágaira kötik a díszt.

Márciusi ünnepek
Március negyedike, Szent Kázmér napja, Lengyelország és Litvánia védőszentjének az ünnepe. Vilniusban e napjon szent misét tartanak a katedrálisban, majd a Kázmér-napi vásárra vonulnak nézelődni az emberek. Március kilencedike, a Strinennia napja, amikor a tavaszistennők, Lada és Leila az ünnepeltek. A szlávok ezen a napon agyagból pacsirtákat készítenek, majd bekenik őket mézzel és tavaszköszöntő énekeket dalolnak, hogy visszacsalogassák a tavaszt. A katolikus egyház ünnepei közé tartozik a Negyven Szentek napja, mely március tizedikére esik. Március tizenkettedikén, Gergely napján I. Nagy Gergely pápát ünnepeljük, aki a gregorián megalapításával az iskolák patrónusává vált. Március 18-án Sándort, 19-én Józsefet, 21-én pedig Benedeket ünnepeljük, akik zsákban hozzák majd a meleget. Március 24-én Gábriel arkangyal napját , míg 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszonyt ünnepeljük.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Két meghatározó embert veszített el néhány hónap alatt Falusi Mariann: édesanyját és legjobb barátnőjét, Lang Györgyit. Az énekesnő most őszintén beszélt a gyászról és annak feldolgozásáról.
Lifestyle
Új korszak jöhet a Balaton partján: a kormány tovább szigorítaná a vízparti szabályokat, ami a strandok és a tópart használatát is érintheti. A változtatás részletei még alakulnak.
Lifestyle
Megnyíltak az ügynökakták, de a nevek mellett szereplő rövidítések és kódok értelmezése sem egyszerű. Mutatjuk, mit jelentenek a kartonok jelölései, és mire kell figyelni olvasásukkor, a félreértések...
Lifestyle
Egyes macskafajták különösen hosszú életűek lehetnek, így akár közel két évtizeden át is hűséges társai maradhatnak gazdájuknak.
Sztárok
A világűr legtávolabbi szegleteitől az Indiana Jones-filmek rejtélyes templomaiig ívelő karriert tudhat maga mögött Harrison Ford, aki 2026. július 13-án ünnepelte 84. születésnapját.
Sztárok
Ókovács Szilveszter menesztése után Várkonyi Judit is megszólalt: felidézte saját távozását az Operaházból, és élesen reagált a főigazgatói fizetés mellett kifizetett tartalomkészítési díjak...