Egészség

Valóban szárnyakat adnak? Az energiaitalok veszélyei

A boltok polcain sorakozó energiaitalok nem is olyan régen kerültek forgalomba, ám rövid idő alatt rendkívül népszerűek lettek. Nem véletlen, hiszen egyrészt finomak, édesek, ízesek, másrészt pedig rövid idő alatt nagymértékben fokozzák a teljesítőképességet, ébrenlétet. Akik szeretik a kávét, azok is sokszor inkább ezt választják, hiszen legtöbbször jobban érzékelni a hatását. Ám a fogyasztása veszélyeket is rejthet, arra kerestük a választ, miért lehetnek ártalmasak az energiaitalok.

Mielőtt még szó lenne a veszélyekről, meg kell említenünk, hogy nincs nagyobb bizonyítéka az energiaitalok káros hatásainak, mint hogy néhány országban, Dániában, Olaszországban, Norvégiában ezek normál italként való forgalmazása, értékesítése tilos. Az energiaitalok egyik legfőbb összetevője a koffein, ginszeng, guarana mellett egy másik erős serkentőanyag, a taurin. Franciaországban csak az olyan italok engedélyezettek, amik taurint nem tartalmaznak.

Ez természetesen nem véletlen, a taurin ugyanis – bár szerepet játszik a teljesítmény növelésében és az egészség megőrzésében – nagy mennyiségben komoly problémákat okozhat. Ha túl sok kerül a szervezetbe, az mérgezéshez vezet. Hasmenés, gyomorfekély, depresszió – ezek a hosszútávú tünetei a taurin általi toxicitásnak, emellett a vegyület függőséget, elvonási tüneteket is okozhat.

A gond az, hogy az energiaital a koffein mellett még számos más élénkítőt tartalmaz viszonylag nagy mennyiségben. Jelentősen emeli emiatt a vérnyomást, a pulzusszámot, és így növeli az infarktus esélyét, emellett alapvetően káros a szív- és érrendszer egészséges működésére nézve. Személytől függ, de van, aki már egy doboz ital elfogyasztása után is szédülést, izzadást, kézremegést, illetve erős, fokozott szívdobogást tapasztal.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az energiaitalok fokozzák az anyagcserét, felgyorsítják a szervezet működését. Legalábbis egy rövid ideig, ám utána még fáradtabbnak érezzük magunkat. Szárnyakat adnak ugyan, de kis idő elteltével jön a zuhanás. Ráadásul az anyagcsere fokozása miatt erős vízhajtó hatásuk is ismert. Ezáltal a hasznos nyomelemektől, vitaminoktól is „megtisztítják” testünket. Nagyobb mennyiségben való fogyasztásuk kiszáradáshoz vezethet, de akár hirtelen szívmegállás is előfordulhat.

Az egyik legveszélyesebb, de a fiatalok által előszeretettel alkalmazott fogyasztási mód az energiaitalok alkohollal való keverése. A kombináció mindenknek halálos ellensége. Visszafordíthatatlan károkat okozhat a májban, vesében, a szívben. Nagy problémát jelent, hogy az energiaital miatt először nem érezzük az alkohol hatását, és sokkal többet meg tudunk belőle inni, mint egyébként.

Mindezek miatt az energiaitalok fogyasztása tulajdonképpen tilos terhes nőknek, szívbetegeknek, illetve magas vérnyomásúaknak, és természetesen gyermekeknek. Ám senkinek sem ajánlott. Ha mindenképpen szeretnénk valamilyen serkentőt, energiafokozót inni, akkor válasszuk a kávézást, még inkább a teákat. Emellett a teljesítmény fokozására fogyasszunk sportitalokat, melyek ásványi anyag tartalommal bírnak, de koffeint nem tartalmaznak, ezek egészségügyi szempontból veszélytelenek.

Oldalak

Egészség
Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemeznek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.