Sztárok

Chris Brown ismét bíróságon - Rihannával együtt!

Az utóbbi időben sokan nem igazán értik Rihanna viselkedését. Az énekesnő állandóan pucér képeket készít magáról majd meg is osztja azokat. Ezen kívül gyakran mutatkozik füves cigivel, illetve a legmegdöbbentőbb, hogy ismét összeszűrte a levet Chris Brownnal.

A barbadosi származású énekesnő pár napja a Rolling Stone magazinnak mesélt Chris Brownnal való kapcsolatáról. Az énekesnő nem érti, hogy az emberek miért vannak felháborodva azon, hogy ismét összejött azzal a férfivel, aki 2009-ben brutálisan bántalmazta.

"Amikor az utcán, a stúdióban vagy egy klubban látsz minket, azt hiszed, hogy mindent tudsz rólunk, de most minden más. Már nincsenek olyan típusú veszekedéseink. Tiszteljük egymást. Pontosan tudjuk, hogy most mink van, és ezt nem akarjuk elveszíteni."

Ennél már csak az a meglepőbb, hogy Rihanna még Chris tárgyalására is elment. A bíróság egyébként pont a 2009-es eset kapcsán felrótt közmunka miatt hívatta be Chris Brownt, ugyanis olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy az énekes hazudott a közmunka elvégzésével kapcsolatban. Mielőtt bementek a terembe, Rihanna megcsókolta Christ, majd az énekes mögött foglalt helyet.

A bíróság végül április 5.-re napolta el az üggyel kapcsolatos végső döntést.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Íme, a képek!

Fotók: justjared.com; abcnewsradioonline.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egyes macskafajták különösen hosszú életűek lehetnek, így akár közel két évtizeden át is hűséges társai maradhatnak gazdájuknak.
Sztárok
A világűr legtávolabbi szegleteitől az Indiana Jones-filmek rejtélyes templomaiig ívelő karriert tudhat maga mögött Harrison Ford, aki 2026. július 13-án ünnepelte 84. születésnapját.
Sztárok
Ókovács Szilveszter menesztése után Várkonyi Judit is megszólalt: felidézte saját távozását az Operaházból, és élesen reagált a főigazgatói fizetés mellett kifizetett tartalomkészítési díjak...
Fashion&Beauty
Vannak színkombinációk, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy nem működhetnek együtt, a divatvilág azonban időről időre bebizonyítja, hogy érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Idén egy...
Lifestyle
Nem minden elbocsátás kezdődik egy hivatalos megbeszéléssel vagy egy váratlan HR-es e-maillel. Előfordul, hogy a munkahelyed fokozatosan változik meg körülötted, és egy idő után már te magad is azon...
Lifestyle
Abban az időben, amikor még nem léteztek méregdrága szintetikus légfrissítők és digitális párátlanítók, a háziasszonyok elképesztő kreativitással és a természet törvényszerűségeit kihasználva...