Sűrű hetem volt

Sűrű hetem volt. Leginkább azért, mert minden napra jutott valami extra meló és persze az ember ilyenkor nem tud aludni, így minden este éjfél után sikerült ráerőltetnem magamra az alvást.

Tudjátok az a típusú fáradtság, amikor egész nap ásítozol a legkellemetlenebb szituációkban, majd este, amikor végre alhatnál már, akkor meg nem megy, mert átestél a holtponton, vagy annyi dolog történt, hogy kattog az agyad és nem tudsz leállni. Fekszel az ágyban, minden eddig kipróbált taktikát kipróbálsz, hogy végre mély álomba szenderülj, de semmi sem segít. Az órát lesed és számolod, hogy már csak ennyit vagy annyit alhatsz, amitől persze mérges leszel, még jobban erőlteted magad, de semmi.

Aztán amikor már végre sikerül és a legédesebb álmaid éppen elkezdődnének, már csörög is az a fránya ébresztő. Bár nálam ezek sokszor nem válnak be. Ha már megszokom a hangját, simán nem ébredek fel rá, vagy önkívületi állapotban reflexből lenyomom, mintha mi sem történt volna. Ebből persze a végén rohanás lesz, de pont emiatt megtanultam gyorsan elkészülni. Na jó azért ebben a fiúk is segítettek, hiszen ritkán adódik alkalmam órákig pepecselni a fürdőben, amióta megszülettek, de valljuk be, hogy ilyen szituációkban ez pont hasznos.

Amúgy szeretem, ha van dolgom, nem szeretek unatkozni, mert pörgős típus vagyok alapból. Ennek ellenére megfigyeltem, hogy valamiért mindig egyszerre történik minden. Vannak hetek, amikor az embernek simán beleférne az idejébe egy-két extra dolog, máskor meg levegőt venni nincs ideje. Nyilván ilyenkor szoktunk panaszkodni, mert valljuk be, szeretünk egy kicsit sírni, sajnáltatni magunkat, de ennek ellenére jó, ha van mit csinálni.