Sztárok

Ellenállhatatlan fotók - 2012 legaranyosabb sztárapukái

Ebben az évben hihetetlenül alapos munkát végzett a gólya, szerencsére alig győztünk beszámolni a sztárcsemeték érkezéséről. Nekik természetesen nem csak mi örültünk nagyon, hanem szüleik is, annál pedig nincs is szívmelengetőbb dolog, mikor két erős férfikar védelmez egy csecsemőt. Következzenek az év legaranyosabb sztárapukái!

Jay-Z és Blue Ivy Carter
Beyoncé és a híres rapper Jay-z első közös gyermeke január elején jött a világra, és alig két nappal a születése után már dalt is írtak róla. A szerző nem más volt, mint a büszke apuka Jay-Z, aki élete legnagyobb alkotásának tartja kislányát. Így nem csoda, hogy még a széltől is óvja őt.

Ben Affleck és Samuel Garner Affleck
Nem kellett sokat várni a következő sztár csemete érkezésére, február 27-én megszületett ugyanis Ben Affleck és Jennifer Garner harmadik gyermeke, Samuel. A kisfiú jövetele igencsak felborította a színész családjában eddig tapasztalható nőuralmat, hiszen két lánya és felesége ellen eddig nem sokat ért a családfő akarata. Ben-nek régi vágya teljesült Samuel születésével, elmondása szerint ugyanis így végre fiús programokat is szervezhet majd.

Bruce Willis és Maybel Ray Willis
Ez év áprilisában 57 évesen negyedszerre is apa lett Bruce Willis. A Kis Maybel Ray, a színész és felesége, Emma Heming első közös gyermeke, akit a család Budapestre is elhozott a Die Hard 5 forgatásának idejére. Az első fotó is nálunk készült apjáról és lányáról, melyhez a sztár a következőket fűzte: „Egy csodálatos nap Budapesten, életem két szerelmével.”

Jack Osbourne és Pearl Clementine Osbourne
A gyógyíthatatlan beteg Jack Osbourne igazi csodaként élte meg kislánya, Perl születését. Az apa és kislánya közötti összhang csak úgy sugárzik a képekről, pedig Jack korábban el sem tudta képzelni, hogy létezhet ilyen. "Még mielőtt apa lettem volna, folyton azt hallottam, hogy beleszeretek majd a lányomba. De ezt el sem tudtam képzelni, egészen mostanáig. Abban a percben, amikor megpillantottam a lányomat, úgy éreztem, jobban szeretem, mint bármit ezen a világon. Hihetetlen érzés volt"

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...
Home&Design
Sokan a konyhafelújításra vagy a fürdőszobára költik a legtöbb pénzt, ha szeretnék növelni otthonuk értékét. Az ingatlanszakértők szerint azonban van egy olyan részlet, amelyet a vevők szinte az első...
Lifestyle
Egy török házaspár békés, romantikus esti sétája váratlan és drámai fordulatot vett a tengerparton, amikor a hullámok között valami egészen megdöbbentő dologra lettek figyelmesek. Amit a vízben...