Bed&Love

Elhagytak, megbántottak? Így randizz csalódás után!

Bizonyára legtöbbünk számára ismerősen cseng a szerelmi csalódás kifejezés. Ilyenkor padlóra kerülünk, szenvedünk ott egy darabig, majd idővel felállunk. Ekkor jön azonban a neheze: ismét randizni.

Bátorság!
A legnagyobb lépés az első, amikor eldöntjük magunkban, hogy igen, újra randizni akarunk! Ez előbb-utóbb mindenkinél bekövetkezik. Azonban minél több idő telik el a csalódás és a talpraállás között, annál nehezebb dolgunk lesz. Mivel megbántottnak, kihasználtnak, esetleg szerencsétlennek érezzük magunkat, először magunkba kell egy kis lelket önteni. Legyünk merészek! Vállaljunk be olyasmiket, amiket korábban nem. Ez nem azt jelenti, hogy változzunk meg, vagy essünk át a ló túloldalára, és legyünk vakmerőek. Csupán az, amiről korábban azt hittük, hogy nem nekünk való, lehet, hogy jobban visszaránt majd a valóságba bennünket. Ismerkedjünk olyan helyeken, ahol eddig sosem, flörtöljünk olyan szituációkban, amelyekben eddig sosem, és hasonlók. Ha belülről úgy érezzük, készen állunk az ismerkedésre, a külvilág felé is igyekezzünk ezt sugározni.

Felejtsd el a múltat!
Ha úgy alakul, hogy nem sokkal az újbóli randizás után kapcsolatot kezdünk valakivel, zárjuk le végleg a korábbit. Tudnunk kell továbblépni, hiszen ha folyamatosan az előző tapasztalatainkhoz hasonlítgatjuk a mostani dolgainkat, nem fogjuk tudni elengedni a múltat. Persze előfordul, hogy fel-felrémlik egy emlék, legyen az kellemes vagy épp ellenkezőleg. Ezeken túl kell tenni magunkat, nagy levegőt venni, és előrenézni. A jó dolgokra, és az előttünk álló kapcsolatra koncentráljunk!

Higgy magadban!
Ha elhisszük, hogy képesek vagyunk a csalódás után is ugyanolyan boldogan és önfeledten élni, illetve újra bízni a férfiakban, akkor úgy is lesz! Ha viszont folyamatosan visszatekintünk, és arra gondolunk, hogy „Ő is átvert, miben lesz ő más?” vagy „Egyszer elhagytak, máskor is megtehetik.” és hasonlók, csak magunknak ártunk. Persze, kétségtelen, hogy a csalódásokra nem lehet felkészülni. Hogy is lehetne? Akkor nem csalódnánk, hiszen a várakozásainknak megfelelően alakulnának a dolgok. Ne filozofáljuk túl tehát a dolgokat! Hagyjuk, hogy sodorjon az ár, és higgyük el, hogy lehetünk újra boldogok!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
Bosszantó, ha ruhamolyok jelennek meg a lakásban. Ezek a röpködő rovarok boldogan rágcsálják a ruhatárat, kárt okozva benne. Az interneten számos módszerről lehet olvasni a kiírtásukhoz, de megesik,...
Lifestyle
A Kosban továbbra is erős a bizonyítási vágy, most sokkal bölcsebben választja meg, mikor és hogyan áll ki magáért. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
Selena Gomez a Rare Impact Fund Benefit-en arról beszélt, hogyan őrzi meg saját mentális egyensúlyát, miközben a fiatalok támogatására is példát mutat.
Lifestyle
Egy fárasztó nap utáni pihenésnek indult, ám az edmontoni férfi végül órákig tartó mentőakcióba keveredett az erkélyén.
Sztárok
Taylor Swift új albumán, The Life of a Showgirl-ben eddigi legőszintébb dalaiban mesél arról, hogyan képzeli el jövőjét: egy boldog házasságban, gyerekekkel, távol a reflektorfénytől.
Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.