Sztárok

Ezé a színésznőé Hollywood legfittebb teste

Minden évben osztályozzák valamilyen kategória szerint a hírességeket, ki az év legszebb nője vagy ki keresett a legjobban az évben. Rengeteg kategóriát felállítottak az egyes magazinok. Idén Katie Holmes testét titulálták a legfittebb testnek, de más sztár is kapott elismerést.

A Fitness magazin elmondása szerint Katie Holmes birtokolja az „Év legjobb teste” címet, és hogy mi ennek az oka? A Broadway sztár egyszerűen csak karban tartja alakját és testét. Hiába anyuka, mégis odafigyel magára. Pedig nagyon sokszor alig van ideje bármire is, hiszen a munka annyira leköti, hogy nem marad ideje rendszeres mozgásra. Katie elmondása szerint sosem tartozott a sportos emberek közé, viszont mivel olyan családban nőtt fel, ahol fontos volt a mozgás, főleg a futás, így ez megmaradt gyermekkorából. Ha teheti, szakít rá időt. Sőt, még táncolni is szokott.

Emellett próbál egészségesen táplálkozni, bár Tom Cruise-sal való szakítása óta felszaladt rá néhány kiló, de semmiképp sem hagyja el magát, hiszen akkor nem ő birtokolná az év legjobb teste díjat. Természetesen néha enged a csábításnak és ilyenkor kedvenc ételeit fogyasztja, mint pl. kelt tésztás sütemények, zöldséges hamburger hagymakarikákkal, perec, melyet salsa-szószba mártogat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 33 éves anyuka és színésznő természetesen nem az egyetlen "A" listás sztár, aki annyira lenyűgöző fizikummal rendelkezne. Jennifer Aniston például megkapta a „Legjobb mennyasszony lenne” elismerést, Blake Lively birtokolja a ”Legjobb láb” címet. Michelle Obama pedig a „Legjobb kar” címet kapta meg.

Még Jessica Biel és Justin Timberlake is kapott besorolást, még pedig a „Legfittebb pár” címet tudhatja magáénak a Newlyweeds információi szerint.

Íme, pár kép Katie Holmesról!

Fotó: parameter.sk

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...