Mézeskaláccsal várják a Karácsonyt az X-Faktor sztárjai

Az élő show-k megpróbáltatásai ellenére vidáman készülnek az ünnepekre az X-Faktorosok, a minap például össznépi mézeskalács sütésbe kezdtek. Lelkesen gyúrtak, sütöttek, díszítettek, a sütik pedig annyira jól sikerültek, hogy Gergő azt is elhatározta, az idén mézeskalácsból készült karácsonyfadíszekkel lepi meg gyermekeit.

Az X-Faktor négy legjobbja, Csobot Adél, Oláh Gergő, Szabó Dávid és Antal Timi
Csobot Adél kislánykora óta családjával együtt készíti el a finomságokat, így - édesanyja telefonos segítségével – ő gyúrta be a mézeskalács tésztáját is.

„Nálunk a karácsony elsősorban arról szól, hogy mindent együtt csinálunk, így van ez főzéssel is. Egyik kedvencünk a mézeskalács, amelyet már hetekkel az ünnep kezdete előtt elkészítünk. Jó érzés volt, hogy bemutathattam a többieknek a – cseppet sem titkos – családi receptet. Azonban nem voltam biztos mindenben, így felhívtam anyukámat, hogy felfrissítse az emlékezetem. Ami az ajándékokat illeti, mindig próbálok valami nagyon személyeset adni. Ha úgy alakul, akár én magam is elkészítem, a lényeg, hogy olyasmi legyen, aminek a másik nagyon örül, ehhez nem feltétlenül kell sok pénz.”- mondta Adél.

Oláh Gergő az egyetlen a csapatban, akinek már gyermekei vannak, így számára különösen fontos a Karácsony.

„Kislányom tavaly is segített a fa csinosításában, idén már a kisfiam is felakaszt majd néhány díszt és persze az ajándékokat is nagyon várják. Ami a menüt illeti, a halászlé nálunk kimarad, mert egyikünk sem szereti a halat, de gyümölcsös sült hús biztosan kerül majd az asztalra. A feleségem töltött káposztát készít és a – mézeskalácsra hasonlító – „csacsifül” is minden évben része a karácsonyi menünek”. – mesélte Gergő. ”A mézeskalács olyan jól sikerült, hogy amikor elküldtem az okostelefonommal készített fotókat a feleségemnek, elhatároztuk, hogy inkább ez lesz az egyik meglepetés a gyerekeknek.” – tette hozzá az énekes.

Antal Timi kedvenc ünnepe a Karácsony. Ő is szívesen szorgoskodik otthon a konyhában, mézeskalácsot azonban még sohasem készített.

„Gyerekkorom óta részt veszek az ünnepi készülődésben, a Karácsony a kedvenc ünnepem. Sütni még annyira nem tudok, de a mézeskalácsokat én díszítettem. A tabletem és az internet segített: percek alatt remek mintákat találtam.” - mondta Timi. „Többnyire nálunk gyűlik össze a család, ilyenkor nem csak a nagyszüleim, de a barátok is szívesen töltik velünk az ünnep egy részét. A legkedvesebb ajándékom az első gitárom volt, amelyet tizenöt évesen kaptam a szüleimtől, bár két évvel ezelőttig – amikor végre komolyan kezdtem foglalkozni a hangszerrel - nem nagyon játszottam rajta. Mézeskalácsot nem szoktunk sütni, de most eldöntöttem, hogy idén karácsonykor biztosan meglepem vele a családot.”

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Sztárok
Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
Fashion&Beauty
A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
Sztárok
A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
Egészség
Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
Fashion&Beauty
Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...
Lifestyle
Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.