Sztárok

Mindent bevallott az RTL Klub szépfiúja

Mindenkit meglepett a hír, miszerint az RTL Klub népszerű műsorvezetője Istenes Bence és Csobot Adél együtt járnak! A pár először nem akart beszélni kapcsolatukról, Bence azonban úgy döntött, végre tiszta vizet önt a pohárba!

„Az After X forgatásán találkoztunk először, Adél rögtön levett a lábamról a végtelen vidámságával, jókedvével. Jóban lettünk, elkértem a számát, aztán egyszer elmentünk moziba is. De még nem merült fel köztünk, hogy komolyabbra forduljon a kapcsolat, hiszen tudom, hogy Adél életében első a verseny” - árulta el Bence.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

És valóban, a vak is láthatja, hogy a fiatalok egyáltalán nem közömbösek egymásnak, hiszen az After X adásaiban is állandóan kacérkodnak egymással, csak úgy forr köztük a levegő. Bimbózó kapcsolatuknak azonban nem örül mindenki, Bence barátai például egyáltalán nem értik, mit keresnek egymás mellett.

„Adél gyönyörű lány, tetszik a szeme és a mosolya. Igazán megosztó személyiség, aminek az erős, jellegzetes karaktere lehet az oka. Sokan csak azt látják, hogy itt van egy fiatal lány, aki mindenen röhögcsél. A barátaim közül is többen ezt gondolják, és sokan csodálkoznak kettőnk kapcsolatán, amiről nem tudják elképzelni, hogy komolyabbra fordulhat közöttünk.” – vallotta be az RTL-es műsorvezető.

„Valójában egy nagyon értelmes lány lakozik a gyönyörű külseje mögött, akivel lehet komolyabb témákról is beszélgetni. Jó a közelében lenni, ha vele vagyok, mindig mosolyt csal az arcomra, teljesen feltöltődöm és vidámnak érzem magam.” - folytatta Bence, aki előszeretettel választ barátnőt magának ismert sztárok közül. Szerinte ebben nincs is semmi kivetnivaló.

„Bosszantó, hogy az internet is tele van a szerelmi ügyeimmel, de természetes, ha valaki a saját köreiből választ magának párt. Sajnos nincs könnyű dolgom, hiszen sok nő abba a Benbe szerelmes, akit a televízió képernyőjén látnak, és nem abba a férfiba, aki valójában vagyok. Pedig nagyon vágyom arra, hogy legyen valaki mellettem, akivel megoszthatom az életem, és akinek folyton kedveskedhetek. Romantikus típus vagyok, ha szerelmes vagyok, a kedvesemnek még a csillagokat is lehozom az égről.” - tette hozzá a fiatal műsorvezető.

Fotó: maszol.ro

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...
Fashion&Beauty
Ami néhány éve még leginkább a nagymamák ékszeres dobozában lapult, ma már a legstílusosabb nők egyik kedvenc kiegészítője. A divatvilág ismét elővette a múlt egyik ikonikus darabját, amely egészen...
Lifestyle
A kipihent, frissebb tekintet sokak számára az egyik legfontosabb szépségideál, és úgy tűnik, a sztárok körében is egyre nagyobb figyelmet kap az ezt célzó beavatkozás. Több ismert nő is nyíltan...