Sztárok

Titokban házasodik a gyönyörű színésznő!

Kate Hudson úgy tervezi, a legnagyobb titokban fog férjhez menni, nem szeretné ugyanis nagy dobra verni a jeles eseményt. A Muse frontembere, Matt Bellamy tavaly áprilisban jegyezte el barátnőjét, a rajongók pedig azóta is azt találgatják, vajon mikor lesz már az esküvő.

A színésznő elmondása szerint azonban, ha rajta múlik, az ő esküvőjéről senki sem fog tudni, maximum utólag értesülhetünk majd róla, hogy egybekelt szerelmével. „Szerintem egészen az esküvő napjáig az lesz a válasz, hogy "nem áll szándékunkban egybekelni” - aztán egyszer csak mindenki megtudja, hogy összeházasodtunk.”- nyilatkozta nemrég Kate.

No persze nem arról van szó, hogy még egyáltalán nem is tervezik az esküvőt, a színésznőnek természetesen vannak már elképzelései a nagy napról, csupán a kivitelezésre nincs ideje. „Van néhány elképzelésünk, kezd formát ölteni a dolog. De nagyon időigényes ez az egész. És őszintén, most Matt éppen turnézik, Ryder iskolába jár, én pedig dolgozom.”

Kate-nek azonban nem csak nagyobbik fiára kell összpontosítania, hiszen egy csöppség is van a családban. A másfél éves Bingham igazi szerelemgyerek, hiszen a lánykérés után alig pár hónappal érkezett, és azóta is körülötte forog minden. Nem csoda hát hogy a színésznő még nem sürgeti az esküvőt, hiszen mindene megvan, ami a boldogsághoz kell. Egy papír pedig nem köt össze...

Fotó: sheknows.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A kertészek minden évben hangsúlyozzák, hogy a metszés időzítése sokkal fontosabb, mint gondolnánk, hiszen egyetlen rossz mozdulat is elég lehet ahhoz, hogy egy egész szezon virágzása maradjon el.
Egészség
A kálium az egyik legfontosabb ásványi anyag a szervezet megfelelő működéséhez, mégis sokan alábecsülik, mennyire könnyen befolyásolja a mindennapi közérzetet és egészséget. Bár a banán közismert...
Egészség
A mélyvénás trombózis kezdetben alig észrevehető, ártatlannak tűnő jelekkel is jelentkezhet. Ha azonban figyelmen kívül hagyod a tüneteket, egy hirtelen leszakadó vérrög akár az életedbe is kerülhet.
Lifestyle
Az Oroszlán lázadó energiái ezen a héten különösen felerősödhetnek.
Fashion&Beauty
A nyári szandálszezonban nemcsak a ruhák és a kiegészítők kapnak főszerepet, hanem a pedikűr is. Idén a klasszikus árnyalatok mellett izgalmas, trendi színek hódítanak: a paradicsompirostól a krémes...
Sztárok
Alfred Hitchcock neve hallatán a legtöbb embernek azonnal a feszültség, a rejtély és a hátborzongató történetek jutnak eszébe. A legendás rendező azonban nemcsak filmjeiben szeretett játszani az...