Bed&Love

Szakítsak vagy sem?

Talán furcsának tűnhet a szóhasználat, hiszen aki már érezte, hogy milyen, amikor véget ér egy kapcsolat, az tudja, mennyire nehéz. Van azonban olyan is, ami még ennél is több fájdalmat okozhat.

Jóban, rosszban?
Amikor minden szép és jó, könnyű dolgunk van, hiszen csak élvezni kell a boldogságot. Amikor azonban gyülekeznek a felhők, már kitartóbbnak kell lennünk. De erre mondják: ha szeretjük a másikat, minden más mellékes. Azonban ez csak részben igaz. Ha szeretsz valakit, az nem azt jelenti, hogy magadat teljes mértékben háttérbe kell szorítanod. Azt meg pláne nem, hogy magadra vállalod a terheket, amíg ő nyugodt abban a tudatban, hogy nem tehet semmiről.

Kommunikáljunk!
Vegyünk egy példát! Adott egy fiú és egy lány, akik évek óta kiegyensúlyozottnak mondható párkapcsolatban élnek. Szeretik egymást, a néha meg-megjelenő problémákat orvosolják, és igyekeznek felülemelkedni a sérelmeiken. Mégis egyre inkább másfelé tart az életük. Mi lehet ennek az oka? Nos, a hiba a gépezetben az lehet, hogy a kommunikációjuk nem megfelelően működik. Nagyon fontos, hogy megbeszéld a partnereddel, hogy mire vágysz. Minden téren. A szerelem, a szex, a barátok, a közös életetek és főként a jövőtök tekintetében. Sok pár ugyanis elfelejti, hogy egy kapcsolat nem csupán a kezdeti rózsaszín-felhős időszakból áll.

Közös élet egyenlő közös jövő?
A kettő nem ugyanaz. Élhetsz valakivel ideig-óráig együtt úgy, hogy teljesen mást akartok a későbbiekben, de az ilyen viszonyok alapja – bármi legyen is – sosem tartós eléggé. A közös tervezgetés, a jövőképek összevetése rettentő fontos. Néhány keresztkérdéssel megtudhatod, milyen életet képzel el szerelmed, ha esetleg nem tudja megfogalmazni konkrétan, mit is vár az élettől. A lényeg, hogy veled képzeli-e el, együtt, minden esetben? Ha a válasz igen, akkor innentől az összes többi dolgot ehhez kell igazítania. Ha a legfontosabb részét képezi az életében a kapcsolatotok, akkor meg fogja tenni a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy együtt maradjatok. Ha azonban a listáján nem te szerepelsz az első helyen, hanem a munka, a haverok, vagy valami más, akkor nem biztos, hogy érdemes kitartanod mellette.

Az eszem menne, a szívem maradna
A legnehezebb része az, amikor az agyad rádöbben, hogy mit is kéne tenned. Magadnak beismerni, hogy szakítanod kéne vele, a legelső lépés. De gondolj arra, hogyha benne maradsz egy olyan kapcsolatban, amiben nincs közös jövőtök, később sokkal nagyobb gondokat és sokkal több fájdalmat fog okozni. Ha ő adja fel az álmait miattad, akkor neheztelni fog rád – akár tudat alatt is-, és ez előbb-utóbb meg fogja mérgezni a viszonyotokat. Ha viszont te mondasz le valamiről érte, akkor te sem leszel képes megbocsátani neki. Így vagy úgy, de mindketten sérülni fogtok, és a kapcsolat meg fog romlani.

Ki kell mondani!
Ha úgy érzed, itt a vég, semmi értelme tovább húzni a dolgokat. Akár barátok maradtok később, akár nem találkoztok soha többé, hosszú távon mindenhogy jobban jártok. Az elmérgesedett, veszekedésekkel teli, megromlott párkapcsolatban nem csak, hogy nem maradnak együtt a felek, de meg is utálják egymást, ami ahhoz vezet, hogy a szép emlékeket is bemocskolja a jelen, és a jövő pedig teljességgel elképzelhetetlenné válik.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Bed&Love
Sztárok
Sokan nem tudják, de Gyurcsány Ferenc anno kiadott egy szakácskönyvet több mint 10 évvel ezelőtt.
Sztárok
Az élet legnagyobb törései néha új utakat nyitnak meg, és ezt a Nemzeti Színház fiatal színésznőjének, Martos Hangának át is kellett élnie.
Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...