Sztárok

Magyarország 5 legnépszerűbb sztárpárja!

Hollywoodban szinte törvényszerű, hogy a hírességek maguk is modellekkel, focistákkal, színészekkel vagy énekesekkel kötnek házasságot, ám ne higgyük, hogy ez nálunk másképp lenne. Bár lényegesen alacsonyabb az így köttetett frigyek száma, de a közös munkahely és foglalkozás hazánk sztárjait is jelentősen befolyásolja a párválasztásban - na meg persze a szerelem.

Rubint Réka és Schobert Norbert
Mindketten a sport szerelmesei, már több mint 10 éve házasok. Eddig három gyermekkel büszkélkedhetnek, - de így, hogy nemrég szerencsére sikerült Norbi szívműtétje is, - a boldog szülők szerint semmi akadálya annak, hogy tervezzenek még egy negyedik babát is.

Máté Krisztina és Bárdos András
Hallottunk már munkahelyi szerelmekről, a két híradós kapcsolata is így alakult ki. Ők a tévézésért vannak oda, s bár régi csatornájuk már megvált tőlük, azóta is a szakmában dolgoznak. 11 együtt töltött év és kát szép gyermek van mögöttük.

Détár Enikő és Rékasi Károly
A színész házaspár 28 éve van együtt, és a kisebb-nagyobb problémák ellenére a mai napig is odavannak egymásért. 2005-ben ugyan volt köztük egy kis mosolyszünet, mikor Enikő egy rövid időre elköltözött otthonról, de a pár végül is az újrakezdés mellett döntött. Jól tették, jelenleg két gyermek boldog szülei.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Valóságos túlélőtúrává változott az ATV műsorvezetőjének családi programja. Vogyerák Anikó a kisfiával indult el a természetbe, ám a békésnek szánt erdei piknik egyetlen másodperc alatt változott át...
Sztárok
Győrfi Pál neve már gyakorlatilag egybeforrt az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ), de eljött a búcsú ideje.
Sztárok
Sissi, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legismertebb alakja nemcsak szépségével, hanem legendásan szigorú szépségápolási szokásaival is kitűnt kortársai közül, amelyekről máig sok történet kering.
Sztárok
June Squibb, a Nebraska és a Thelma sztárja a minap a 2026-os Tony Awards díjátadón járt, és ismét bebizonyította, hogy a kor csak egy szám: egyszerűen bámulatos, hogy fest 96 évesen.
Lifestyle
A Rák egy beszélgetés során azt érezheti, hogy nem kap teljes választ, vagy valaki kerül bizonyos témákat.
Egészség
Bár királyi család tagjaként szinte bármit választhatna reggelire, Vilmos herceg egy meglepően egyszerű és hétköznapi italra esküszik. Kedvenc gyümölcsleve nemcsak frissítő, hanem kutatások szerint a...