Sztárok

Kate Middleton tombol! Féltékeny legjobb barátnőjére!

Vilmos herceg és Kate Middleton immár másfél éve házasok. Míg Hollywoodban, illetve a baráti körükben egymás után születnek a gyerekek, addig Kate egyszerűen nem esik teherbe.

Katalin hercegné és Vilmos herceg életéből mindössze két dolog hiányzik a teljes boldogsághoz: két kisbaba. A trónörökös nemrég meglepően nyíltan beszélt családalapítási terveiről, amiből arra lehet következtetni, hogy nagyon vágyik egy saját kis családra. Ez azonban nem olyan egyszerű, mint gondolnánk.

Az angol sajtó már többször kijelentette, hogy Katalin terhes, de ezek a hírek eddig mindig kacsának bizonyultak, és csak még nagyobb nyomást helyeztek Kate vállaira, ami alatt szegény kezd összeroppanni. A Life & Style nevű magazin szerint a hercegné mindenáron teherbe akar esni, és mindent megtesz ennek érdekében, de mégsem sikerül neki. Nem így barátnőjének, akinek csak rá kellett néznie férjére és máris állapotos lett.

Kate ezt természetesen nagyon nehezen dolgozza fel, sőt mi több féltékeny. Egy bennfentes a következőt árulta el: „Kate nagyon örül Emma barátnőjének, de egyben irigy is. Ő is teherbe próbál esni, ezért felmerül benne a kérdés: ’Velem miért nem történik meg? Én mikor kerülök sorra?’”

Drukkolunk Kate-nek és Vilmosnak, hogy vágyuk mihamarabb teljesüljön!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Buzsik Borka ragyog: a Liverpool sztárfocistájának szerelme korábban is gyönyörű volt, ám az anyaság tovább szépítette őt, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a friss fotói.
Egészség
Természetesen elkezdenek előkerülni a melegebb takarók, de nem mindegy, milyen huzatot használunk.
Utazás
Az autósok többsége nem ismeri a színes gumicsíkok valódi jelentését, de nem dekorációs elem.
Lifestyle
A gyerekkori képzeletbeli barátok emléke felnőttkorban is kísérthet bennünket, hiszen egy új kutatás szerint azok a felnőttek, akiknek kicsiként kitalált játszópajtásuk volt, jóval gyakrabban éreznek...
Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.