Sztárok

Szobrot állítanak Jean-Claude Van Damme-nak

A belga harcművészen most már valóban nem foghat az idő vasfoga, az amúgy is szobortestű színészről ugyanis egy igazi faragványt készítenek.

A bronzszobrot október 21-én láthatja először a nagyérdemű az anderlechti Westland Shopping Centerben, ahol nem csak Van Damme lesz jelen, hanem tiszeletét teszi a belga kulturális miniszter, Fadila Laanan, és a polgármester Gaetan Van Goidsenhoven is. A szobrot egy a Centerben dolgozó kereskedőtől rendelték, aki örömmel készítette el a népszerű színész bronzmását. A művet maga Van Damme is leellenőrizte szeptember közepén és meglehetősen elégedett volt az akkor még félkész munkával.

Van Damme többször is nyíltan beszélt arról, hogy nagyon meg van elégedve a testével, ezért sok filmjében meztelenül is látható. Egyszer vendégszerepet vállalt a Jóbarátok című sorozatban, ahol saját magát alakítva dicsekedett a filmbéli Monikának azzal, hogy: "egy diót is össze tudok törni a fenekemmel."

A színészt legutoljára az Expandables 2-ben láthattuk, melyben a fő gonosz szerepét alakította, és olyan nagy nevekkel játszott együtt, mint Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger Jason Statham, és Bruce Willis. Van Damme jelenleg régi-új feleségével él együtt (a fitnessz modell Gladys Portugues-t kétszer vezette az oltár elé), és 3 gyermeke van.

Nézd meg, hogyan játszik Van Damme a Feláldozhatók 2 című filmben!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.