Egészség

A természet ereje - Így készítsd el a gyógyteádat

Ha fáj a fejünk vagy ha valamilyen betegségünk van, akkor egyre többen választjuk a gyógyszerek helyett a gyógynövényeket. A gyógytea illata, a forró bögrére rákulcsolódó kéz rögtön elindít a gyógyulás útján. Tehát filtert a bögrébe, forró vizet rá, és ennyi! Valóban csak ennyi?

A gyógynövényeket más és más módon kell elkészíteni ahhoz, hogy a legjobb hatást gyakorolják a szervezetünkre. Alapvetően három féle teakészítési mód létezik a gyógynövények esetében, a forrázat, a főzet és az áztatás. Fontos, hogy minden növényt a megfelelő módon készítsünk el, hiszen a bennük lévő tartalomanyagokat így a legjobb minőségben és mennyiségben nyerhetjük ki. Az elkészítés mellett fontos szerepe van még a mennyiségnek is, mindig járjunk utána a maximálisan fogyasztható napi adagnak, hiszen ami kis mennyiségben gyógyszer, az nagy tételben méreg is lehet.

Forrázat
Akkor készítünk forrázatot, ha növény puha részét, levelét, virágját készítjük el teának. Ezt az eljárást kell alkalmazni akkor is, ha a hatóanyagok illékonyak. A megfelelő mennyiségű gyógynövényt forrásban lévő vízzel leöntjük, és az edényt lefedve 10-20 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük, és teát langyosan fogyasztjuk.

Főzet
Főzetkészítésre akkor van szükség, ha a növényrész kemény, tömör, például gyökér vagy kéreg illetve akkor, ha a hatóanyagok nem bomlékonyak. A teának valót a megfelelő mennyiségű vízzel 5-30 percen keresztül főzzük, és közben folyamatosan pótoljuk az elillanó vizet, majd szűrés után fogyasztjuk.

Hideg áztatás
Hideg vizes kivonatot kell készítenünk, ha a gyógynövényekben lévő hatóanyagok hő hatására károsodnak. Ilyenek például a C-vitamint tartalmazó gyógynövények, például a csipkebogyó. A teaalapanyagot megfelelő mennyiségű vízbe áztassuk be 8-10-12 órára, majd szűrés után fogyasszuk.

Előfordulhat, hogy az adott gyógynövény leginkább frissen fejti ki a hatását, ebben az esetben célszerű levet készíteni belőle, ekkor a leöblített növényeket dobjuk turmix vagy aprítógépbe, és a levet rövid időn belül fogyasszuk el.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Egészség
Sztárok
Észak-Korea a világ egyik legzártabb állama, ahol a politikai lojalitás nem csupán elvárás, hanem a mindennapi élet szinte minden területét átható követelmény. A rendszer működésének részeként olyan...
Lifestyle
Sok szakítás azért történik meg, mert túl korán költöznek össze a párok, de előtörnek a jelek is, hogy nem illenek össze.
Sztárok
Négy évig sem telefonon, sem személyesen nem keresték egymást, most pedig újra együtt kellett versenyezniük. Pap Dorci és Esztergályos Patrik az RTL+ Exek csatája második évadában találkozott először...
Fashion&Beauty
Ha emlékeztes outfitekről van szó, Charlène hercegné egyszerűen képtelen hibázni: a napokban a németországi Rust városában tett hivatalos látogatásán mutatott be egy fantasztikus ingruhát, amely nem...
Lifestyle
Szeretjük, ha megmarad a zöldség roppanóssága, de azért belül vágyunk egy kis lágyságra.
Egészség
A magas koleszterinszint világszerte emberek millióinak jelent egészségügyi kockázatot, mégis sokan csak akkor kezdenek foglalkozni vele, amikor már komolyabb problémát okoz. Pedig egy egyszerű,...