Amiről nem lehet eleget beszélni - A felfázás

Miért visszatérő ez a betegség, és miért van az, hogy az antibiotikum sem segít?

Amikor valaki felkeres a klasszikus panaszokkal, az első, hogy elvégzünk egy úgynevezett tenyésztést – ebből derül ki, hogy a fertőzést pontosan mi okozta, mi hozta létre. Felírunk neki valamilyen antibiotikumot, ami általában 99 százalékban telitalálat az adott baktérium ellen. Csakhogy hiába sikerül kideríteni, hogy melyik a bűnös baktériumtörzs, valószínű jó, hogy tudjuk, hogy amennyiben visszatér a gond, akkor is az lesz a ludas. A gond pedig azért tér vissza, mert a baktérium a legapróbb sérülésekben is meg tud kapaszkodni, a gyulladás elmúlik, de a következő alkalommal, amikor bármilyen oknál fogva vérbőség jelentkezik, (pl. menstruáció, vagy szexuális együttlét) újra előjön. A megfelelő ideig, megfelelő dózisban szedett antibiotikum a siker kulcsa.

A klasszikus urológiai tankönyvek egyébként annak idején még írtak egy úgynevezett „nászéjszaka cisztitiszről”, - ezzel az elnevezéssel a szüzesség elvesztése miatti hólyaggyulladást illették. Ez is azt támasztja alá, hogy az alhasi vérbőségekre a bújkáló baktériumok nagyon hamar újra támadnak.

Ha kicsit kutakodunk a világhálón, számos hézi gyógymóddal találkozhatunk a felfázás ellen. Van, aki a medveszőlő teára vagy az áfonyakivonatra esküszik, van akit a candida-diéta gyógyított meg, mások pedig azt írják, hogy jobban lettek, amikor nem éltek nem életet. Mit tehetünk a megelőzésért?

Volt egy diáklány, aki nyaranta mindig szörnyű, visszatérő hólyaghuruttal keresett meg minket. Kiderült, hogy nyári munkaként fagyit árul, és amikor éppen nem volt vevő, akkor a fagyis pultnak dőlve pihent. Ez bőven elegendő is volt a gyulladás kialakulásához.

Ezt a történetet azért meséltem el, mert ez az első számú szabály, - nagyon kell vigyázni arra, hogy az ember kerülje a lokális hideghatásokat. (Van erre egy népi bölcselet is: azokban a hónapokban, amelyeknek „r” betű van a nevében, szabadban nem ülünk a földre.)

Az áfonyáról egyértelműen kiderítették, hogy gátolja a baktériumok megtapadását, csak azt még nem, hogy hogyan. A belőlük készült szerek tehát hasznosak, de a legjobb az, ha az ember bemegy az Ikeába, vesz egy üveg finom, magas gyümölcstartalmú áfonyalekvárt és mindennap megeszik belőle egy kanállal. A tabletta ugyanis furcsa dolog – együtt jár a betegségtudattal, mivel minden egyes tablettát valami miatt veszünk be.

Sok páciens lelkileg nem tud meggyógyulni, például elmegy nyaralni, és a tengerparton eszébe jut, hogy jaj-jaj, otthon maradt az áfonyakapszulám. Semmi baja nem volt, de a tudattól rögtön beteg lesz.

Nagyon fontos tudni, hogy a hólyaghurut nem külső fertőzés. A baktérium nem mászik fel a húgycsövön. Ez – kapaszkodjanak meg – azt jelenti, hogy elvben bármilyen WC-re rá lehetne ülni, anélkül, hogy a bacilusok felugrálnának az emberre. Női szemmel ez borzasztónak tűnhet, de otthon éppen ugyanazok a baktériumok vannak a WC deszkán, mint máshol.

De hogyan is történik akkor a megfertőződés? Elmegy az illető hölgy pisilni, már a kezében szorongatva a papír zsebkendőt, ami előzőleg a táska zsebében utazott ki tudja mióta. Vagy most már a legtöbb helyen van papír a toalettben. A WC nénike teszi ki, miután előzőleg alaposan kitakarított mindent. Tehát a papíron is ott vannak a bacilusok. Bejövetelkor megfogjuk az ajtókilincset, és nem pisilés előtt, hanem utána szokás kezet mosni. Voltaképpen a szó szoros értelmében saját kezűleg juttatjuk a fertőzést a hüvelybemenet köré.