Egészség

Öregek a fiatal dohányosok erei

Régóta ismert, hogy a dohányzás a szív- és érbetegségek egyik legveszélyesebb kockázati tényezője, de ennek a statisztikai adatnak az okát is megmagyarázza az a svájci vizsgálat, amely bebizonyította, hogy a dohányzás korán öregíti az érrendszert.

Az Európai Szívgyógyászok Társaságának kongresszusán nagy figyelmet keltett Julia Dratva és munkatársainak előadása a dohányzó fiatalok elöregedett érrendszeréről, és egy német tanulmány, amely azt igazolta, hogy a dohányzás tiltása egy német nagyvárosban jelentősen csökkentette a szívinfarktus előfordulását.

A svájci kutatók 9-20 éves fiatalok ereit tanulmányozták éveken keresztül. Valójában felnőtt svájciak tüdejét és szívét vizsgálták rendszeresen, de ebből a csoportból 356 svájci polgár gyermekeinek ereit is mérték ultrahangos műszerrel. Az ultrahang ideális technika, mert fájdalommentes, szabadon ismételhető és igen pontos eljárás. Ennek megfelelően a résztvevőket tizenéves koruktól kezdve több száz alkalommal vizsgálták, megmérve a nyaki főverőér egyes rétegeinek vastagságát. Ez fontos adat, mert a kor előrehaladásával az agyi szövetekhez vért szállító artéria mind vastagabb lesz, merevebbé válik, falának belső felszínén meszes lemezek rakódnak le.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A szakemberek kimutatták, hogy azok a fiatalok, akik hetenként akár csak egyszer rágyújtottak egy cigarettára, statisztikailag jelentős mértékben vastagabb, "öregebb" érrel éltek, mint a nem dohányzók.
A munkacsoport vezetője hangsúlyozta: ennek az a jelentősége. hogy fiatal korban a dohányzás abbahagyása esetén az ér vastagodása megáll, sőt visszafejlődhet. Az eredmény megerősítette azt a német megfigyelést, amelyet Johannes Smucker ismertetett Brémából.
Bréma városában mintegy 800 000 ember lakik és a város vezetése már 2007-ben elrendelte a teljes dohányzási tilalmat az épületeken belül. Valamennyi gyógyintézetben már évtizedek óta gondosan vezették az infarktus esetek előfordulását.

A dohányzás tiltása óta a szívroham esetek gyakorisága 16 százalékkal csökkent. Az is fontos, hogy a dohányzás megszűnése a nemdohányzó népességben még jelentősebben mérsékelte a dohányzás kedvezőtlen hatását. A szakértők az utóbbit azzal magyarázzák, hogy a passzív dohányzás csökkenése a dohányzók környezetében még jobban érvényesül, mint a dohányzók életvitelének változásában. Ez kiváltképp a gyermekekre vonatkozik.

 

Forrás: MTI

Oldalak

Egészség
Home&Design
A hálószoba a legtöbbünk számára egyet jelent a kikapcsolódással, a pihenéssel és a relaxálással – egy nyugodt menedék, ahol nagyot sóhajthatunk lefekvés előtt, és feltöltődve készülhetünk a ránk...
Sztárok
Ma már elindul a Házasság első látásra a TV2-n, ami ismét nagy hullámokat fog generálni.
Lifestyle
Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a rutinunk része, ám egy rejtett tényező észrevétlenül tönkreteheti a hajadat. Mutatjuk, mi okozza a szárazságot és a töredezést!
Egészség
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.
Lifestyle
Csalódottan távoztál a legutóbbi hajvágás után? Összegyűjtöttük azt az öt figyelmeztető jelet, ami alapján azonnal érdemes új fodrászt keresned.