Sztárok

Megszületett Anna Faris gyermeke!

A komédiakirálynő és férje, Chris Pratt most már hivatalosan is szülőkké váltak. A 35 éves színésznő szombaton adott életet kisfiának, Jacknek.

"Anna Faris és Chris Pratt boldogok, hogy bejelenthetik, megszületett gyönyörű kisbabájuk, Jack." - nyilatkozta Faris szóvivője.

"A baba korábban érkezett a vártnál, ezért egy kis időre megfigyelés alatt tartják. A boldog szülők köszönik szépen a jókívánságokat és arra kérik a rajongókat, hogy tartsák tiszteletben a magánéletüket ebben az időszakban."

A pár egyik közeli barátja, azt nyilatkozta pár héttel korábban, hogy Faris és Pratt már nagyon izgatottak, hogy családot alapíthatnak: "Már tervezték ezt a babát és úgy tűnik, az időzítés a lehető legjobb. Ők akarnak lenni a legjobb szülők."

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Anna és Chris 2009-ben házasodtak össze és a kis Jack érkezése mindkettejük számára nagy kihívást jelent, hiszen még egyiküknek sincs gyermeke.

Ismerőseik elmondása szerint, a 33 éves Pratt már alig várja, hogy megtaníthassa fiát gitározni és baseballozni, bár erre még várnia kell néhány évet.

Nézd meg Anna Faris-t a Jimmy Kimmel show-ban!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A kertészek minden évben hangsúlyozzák, hogy a metszés időzítése sokkal fontosabb, mint gondolnánk, hiszen egyetlen rossz mozdulat is elég lehet ahhoz, hogy egy egész szezon virágzása maradjon el.
Egészség
A kálium az egyik legfontosabb ásványi anyag a szervezet megfelelő működéséhez, mégis sokan alábecsülik, mennyire könnyen befolyásolja a mindennapi közérzetet és egészséget. Bár a banán közismert...
Egészség
A mélyvénás trombózis kezdetben alig észrevehető, ártatlannak tűnő jelekkel is jelentkezhet. Ha azonban figyelmen kívül hagyod a tüneteket, egy hirtelen leszakadó vérrög akár az életedbe is kerülhet.
Lifestyle
Az Oroszlán lázadó energiái ezen a héten különösen felerősödhetnek.
Fashion&Beauty
A nyári szandálszezonban nemcsak a ruhák és a kiegészítők kapnak főszerepet, hanem a pedikűr is. Idén a klasszikus árnyalatok mellett izgalmas, trendi színek hódítanak: a paradicsompirostól a krémes...
Sztárok
Alfred Hitchcock neve hallatán a legtöbb embernek azonnal a feszültség, a rejtély és a hátborzongató történetek jutnak eszébe. A legendás rendező azonban nemcsak filmjeiben szeretett játszani az...