Áldozati állatok és jóslás

A jóslás tudománya Mezopotámiában fejlődött ki, hisz a sumerok és a babilóniaiak úgy hitték, hogy a jövő meg van írva és megfejtéséhez az istenek apró jeleket küldenek.

Hosszas tanulmányok
A Mezopotámiában élő jósok csakis testileg és szellemileg ép emberek lehettek, akik szabadok voltak, tehát nem rabszolgák családjából származtak. Az uralkodói palotában ténykedő ómenmagyarázóknak hivatalba lépésük előtt hosszas évekig különleges tanulmányokat kellett folytatniuk.

A szaknyelvezet kialakulása
A jövendőmondás egyik legvisszataszítóbb, ám legpontosabbnak hitt formája az állati belsőségekből való jelolvasás volt, melyet szintén évekig kellett tanulniuk a leendő előjelmagyarázóknak. Az állatok leölését különleges rituálékon éjjel végezték, majd a kivéreztetés után következett a boncolás, mely során a jósok alaposan tanulmányozták az állat máját, tüdejét és vastagbelét, hisz ezek a szervek árulkodtak a jövőről. A furcsa tevékenységnek persze gyakorlati haszna is volt ha belegondolunk, hisz a lassan tudománnyá fejlődő ágazat, a boncolás már időszámításunk előtt 1950-ben is komoly szaknyelvvel rendelkezett.

Különös leletek
Pár évvel ezelőtt a mai Irak területén található ókori Mezopotámiából fennmaradt meglepő leletekre bukkantak a régészek. Az ásatások során több agyagból égetett birkamájformát találtak, melyeknek részletes kidolgozása igen pontos anatómiai ismeretek meglétére utal. A feliratos formák feltehetőleg szemléltető taneszközök voltak a jövendőmondást tanuló diákok számára, akik e modelleken memorizálták a normális és kóros kidudorodásokat és redőket.

Napjainkig él a szokás
A jóslás során a bal szervek mindig a balszerencséről, sorscsapásokról árulkodtak, míg a jobb oldalon elhelyezkedő szervek a pozitív változásokat mutatták. Minden rendellenességet előjelnek tekintettek.Később a görögök, az etruszkok és a rómaiak is alkalmazták az állati belsőségekből való jóslást, sőt az Ugandában élő nyorók napjainkig tanulmányozzák a csirkebelsőségeket, ha levágnak egy szárnyast.