Sztárok

Újra együtt a Backstreet Boys!

A népszerű fiúbanda következő albumának készítésében már az egész csapat részt vesz. Kevin Richardson ugyanis újra csatlakozott a korábbi tagokhoz.

Az új album elkészülését jövő tavasz áprilisára tervezik, ami egybeesik az együttes 20. évfordulójával.
„Nem is lehetnénk boldogabbak, most hogy visszatért hozzánk a testvérünk”- nyilatkozta Nick Carter.

A banda négy tagja: Nick Carter, Howie Dorough, Brian Littrell és A.J. McLean már egy ideje vállalnak fellépéseket, sőt, már stúdió felvételeket is készítettek. Az újraegyesült, eredeti felállású, öttagú csapat első hivatalos fellépése azonban csak augusztus 31-én lesz. A rajongók a Central Park-ban találkozhatnak majd a fiúkkal, akik a „Good Morning America” nyári koncertsorozat alkalmából lépnek színpadra.

„A fiúkkal való visszatérés számomra nagyszerű érzés. Imádom ezeket a srácokat, hiszen olyan sok mindenen mentünk már keresztül együtt. Van köztünk egy kötelék, ami örökre megmarad.” – mondta Kevin Richardson.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Brian hozzátette: „Az, hogy Kevin visszatért a csapatba, ad egy extra löketet számunkra. Nagyon boldogok vagyunk és ennek a rajongóink is örülni fognak.”

A Backstreet Boys jelenleg Londonban dolgozik az új lemezen, melynek producere az a Martin Terefe, aki dolgozott már együtt Mary J. Blige-al és Jason Mraz-zal is.
Az új album és az egyesülés tetejébe, a fiúk, évfordulójuk alkalmából csillagot kapnak Hollywoodban, a hírességek sétányán.

Nézd meg a Backstreet Boys legendás "Everybody" című videoklipjét!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemeznek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.