Bed&Love

13 férfi tulajdonság, amit utálnak a nők

A legidegesítőbb női tulajdonságokkal már foglalkoztunk, most pedig a férfiakat vesszük górcső alá.

1. Mindent elfelejtenek
Általában a férfiak eleve csak olyan információkat jegyeznek meg, melyek lényegesek számukra (vagy sokszor elmondtuk már nekik), azonban még ezek is könnyen kimennek a fejükből. Nem beszélve azokról a dolgokról, amelyeket megígérnek nekünk.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk


2. Halogatás

Amennyiben mégis megmaradnak a dolgok az emlékezetükben, szeretik azok megvalósítását elodázni, hátha mégsem kell teljesíteniük őket.

3. Kiszolgáltatják magukat
A férfiak szeretik, ha gondoskodnak róluk, ám míg eleinte hálásak érte, egy idő után már természetesnek veszik, hogy meg sem kell mozdulniuk egy pohár vízért, egy szendvicsért vagy letörölni a monitort, esetleg bevetni az ágyat. A lustaság mindig győz.


4. Apróságokon idegeskednek

Olyan egyszerű dolgokon képesek sokat rágódni, melyeken mi, nők már régen túlléptünk volna. Legyen szó egy ügyetlenebb sofőrről, öt perc késésről a baráti találkozóról, vagy egy pillanatra belassult internetkapcsolatról, biztos, hogy a férfi vérnyomása az egekbe szökik.


5. Türelmetlenek

Az előző pontból is kitűnik, hogy a legtöbb férfit bizony könnyen ki lehet hozni a sodrából azzal, ha valami nem működik egy csapásra. Nem szeretik az időhúzást, az üresjáratokat az életükben.


6. Büszkeség

A férfiak nagyon büszke teremtések, és ezt megsérteni nagy bűn például azzal, ha a barátnő egy másik férfira pillant. E tulajdonságukból adódóan általában a férfinak kell, hogy igaza legyen, ha esetleg mégsem ez történik, akkor nehezen kér bocsánatot.


7. Megfutamodnak a problémák elől

Az erősebbik nem problémamegoldásban általában már nem annyira erős. Általában a gondokról igyekeznek tudomást sem venni, vagy a lehető leghamarabb, a legegyszerűbben megoldani azokat.


8. Más nők megnézése
Van, aki szinte észrevétlenül, míg más szemrebbenés nélkül megbámul más nőket a mi társaságunkban, ami persze nekünk nagyon rosszul esik, de ha szóvá tesszük, akkor nem értik, mi a probléma.


9. Féltékenyek

Akár kimutatják, akár nem, a férfiak többsége bizony féltékeny típus, hiszen ami az övéké, arra más szemet se vessen. Aki ezt szóvá is teszi, az általában egész apróságokon képes fennakadni, ami idővel nagyon kellemetlen.


10. Hisztisek

A hiszti nemcsak a nők sajátossága, néhány férfi könnyedén túltesz a gyengébbik nem drámázásán. Ha valamihez nincs kedvük, esetleg nem sikerül valami, akkor látványosan tudnak szenvedni.


11. Igénytelenek

Bizonyos férfiak gyakran elhanyagolják a fogmosást, a borotválkozást vagy az alsóneműváltást, de nem zavarja őket a rendetlenség sem, a legnagyobb koszban is képesek lennének élni.

12. Hiúság
A férfiak egy másik részét pedig azok képezik, akik annyit foglalkoznak magukkal, ami már egy nő részéről is túlzás lenne. Tovább válogatnak a szekrény előtt, mint te, mindig ügyelnek arra, hogy nehogy kilógjon egy kósza tincs a frizurájukból, amin legalább fél flakon zselé van, hogy tökéletesen tartson egész nap.

13. Érzéketlenség
Sokan attól érzik magukat férfinak, ha állandóan pókerarcot vágnak, nem mutatják ki gyengeségeiket, érzelmeiket, amivel a nőket állandó bizonytalanságban tudják tartani.
 

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.
Home&Design
Hiába fizetsz gyors internetcsomagért, a lakás egyes pontjain mégis akadozik a videóhívás, lassan töltődnek be az oldalak, vagy folyton megszakad a kapcsolat? Lehet, hogy nem a szolgáltatódnál kell...
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...