Sztárok

Heidi Klum végre beszélt a válásról!

A sikeres modell és műsorvezető sokáig nem nyilatkozott a válással kapcsolatban. Most azonban megtörte a csendet és az amerikai Elle magazinnak vallott érzelmeiről és a jelenlegi helyzetről.

Heidi Klum hetekig hallgatott, míg Seal annál többet beszélt. Most Heidi is úgy érzi, hogy eljött az ő ideje, és elárulja, miként érzi magát. Az Elle magazinnak készült interjúban a következőket mondta: „Úgy érzem magam, mintha egy tornádóban lennék. A legbelső érzelmeim csak úgy tombolnak. Az a világ, ami ezeket az őrült dolgokat teszi veled - attól függetlenül, hogy akarod-e vagy sem - az egy másik tornádó.”

A szakítás okáról nem mondott semmi pontosat: „Az ember egyszerűen nem oszt meg minden történést a nyilvánossággal. Legtöbbször csupán a szép dolgokat mutatja meg. Most csak a jövővel szeretnék foglalkozni. Az életem, a családom és a karrierem jövőjével. Már annyit mondtak róla és rólam, nem fogom mindent megmagyarázni.”

Heidi szerint már annyi pletyka kering a szakításról, hogy nem tud és nem is akar mindegyik mellett állást foglalni: „Az embereknek nem kell tudniuk, hogy ki mit tett. A jó illetve rossz időszakokról nem akarok se pozitívan, se negatívan beszélni. Ezeket minden pár átéli, csak mi a nyilvánosság előtt tesszük ezt.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A modell elárulta véleményét arról, ahogy Seal kezeli a médiát: „Ő egy felnőtt ember, akinek nem írhatom elő, hogy mit tegyen, vagy épp ne tegyen. Ez nagyon nehéz.”

A legtöbb erőt gyermekei adják neki: „Egy igazi nőstény oroszlán vagyok. Négy gyermekem van, anyuka vagyok, gondoskodni és védelmezni akarom a gyerekeimet. Nem akarok se róluk, se róla, se rólam beszélni.”

Következzen Seal egyik interjúja:

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Olyan dolgok történhetnek a Halakkal, amelyek elsőre véletlennek tűnnek, később azonban összeállnak egy nagyobb képpé. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...