Sztárok

Stohl András ismét szabadlábon!

A színész ma kora reggel feltételesen szabadult jogerős börtönbüntetéséből. Stohl Andrást súlyos testi sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt ítéltek el.

Az ismert színész, televíziós műsorvezető szabadulását több mint öt órán át több tévéstáb, fotós és újságíró várta a négy kijárattal is rendelkező Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületének valamennyi kapujánál a fagypont alatti hőmérsékletben.

A büntetése felének letöltése után feltételesen szabaduló Stohl András a fegyintézet főkapuján távozott, az őt váró újságíróknak nem nyilatkozott, mindössze annyit mondott: "hadd menjek haza, köszönöm". A hátizsákját cipelő színész ezt követően beült a felesége által vezetett személyautóba, majd elhajtottak.

Stohl Andrást azért ítélte el a bíróság, mert 2010. május 8-án hajnalban, a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba, és ott összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan. A baleset után a színész elhagyta a helyszínt, ezért a rendőrök, még aznap, otthonából előállították, és vérében később alkoholt, vizeletében tiltott pszichotróp anyagot is kimutattak. Mint kiderült, nemcsak alkoholt, hanem kokaint is fogyasztott a baleset előtt.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A színészt mindezért a Budakörnyéki Bíróság 2011. március 31-én első fokon két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, 5 évre eltiltotta a járművezetéstől, 3 évre pedig a közügyek gyakorlásától. A Pest Megyei Bíróság másodfokon, szeptember 6-án jogerős ítéletében Stohl Andrást főbüntetését tíz hónap börtönre mérsékelte, kimondva azt, hogy a büntetés felének letöltése után bocsátható csak feltételesen szabadlábra.

Az elsőfokú ítélettel ellentétben a közügyektől nem tiltották el a vádlottat, helybenhagyták ugyanakkor az öt éves járművezetéstől való eltiltását, valamint 579 ezer forint bűnügyi költség megfizetését.

Stohl András börtönbüntetésének letöltését tavaly október 5-én kezdte meg. A színésznek a budapesti Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetben kellett jelentkeznie, majd innen szállították át a Kozma utcai fegyintézetbe, ahol sajtóhírek szerint raktárosként dolgozva töltötte le büntetését, és kedvezménnyel, büntetése felének letöltése után feltételesen szabadult.

Forrás: MTI

 

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egyes macskafajták különösen hosszú életűek lehetnek, így akár közel két évtizeden át is hűséges társai maradhatnak gazdájuknak.
Sztárok
A világűr legtávolabbi szegleteitől az Indiana Jones-filmek rejtélyes templomaiig ívelő karriert tudhat maga mögött Harrison Ford, aki 2026. július 13-án ünnepelte 84. születésnapját.
Sztárok
Ókovács Szilveszter menesztése után Várkonyi Judit is megszólalt: felidézte saját távozását az Operaházból, és élesen reagált a főigazgatói fizetés mellett kifizetett tartalomkészítési díjak...
Fashion&Beauty
Vannak színkombinációk, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy nem működhetnek együtt, a divatvilág azonban időről időre bebizonyítja, hogy érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Idén egy...
Lifestyle
Nem minden elbocsátás kezdődik egy hivatalos megbeszéléssel vagy egy váratlan HR-es e-maillel. Előfordul, hogy a munkahelyed fokozatosan változik meg körülötted, és egy idő után már te magad is azon...
Lifestyle
Abban az időben, amikor még nem léteztek méregdrága szintetikus légfrissítők és digitális párátlanítók, a háziasszonyok elképesztő kreativitással és a természet törvényszerűségeit kihasználva...