Sztárok

Kőváry Anett, aki Sebestyén Balázsékat kordában tartja

Számodra melyik a legizgalmasabb pillanata a versenynek?

Anett: Egyértelműen a rajt. A rajt volt az egész évadban, ami az első perctől jól ment. Minden egyes versenyen négy-öt helyet feljöttem a rajtnál, nem tudom miért, de ez nagyon jól ment. A jó helyezéshez viszont nem elég a jó rajt, hanem azt a pozíciót tartani is kell. Nagyon szeretem azt a pillanatot, amikor csak én vagyok az autóban, kigyulladnak a lámpák, érzem, ahogy a halántékomban dobog a szívem és alig kapok levegőt. Ez nagyon jó érzés. Elmondhatatlan.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

 

A jövőre nézve milyen terveid vannak?

Anett: Igazából nem vagyok egy tervezgetős típus. Már többször bebizonyosodott az életemben, hogy az egy dolog, hogy én mit tervezek, mert azt a sors általában mindig felülírja. Konkrét tervem nincsen. Ha lesz verseny, akkor mindenféleképp szeretnék indulni, és remélem, hogy a csapatom, a Zengő Motorsport is támogatni fog. Az igazság viszont az, hogy egyre inkább a mának élek. Igyekszem úgy élni az életemet, hogy az aznapi kihívásoknak eleget tudjak tenni. Elégedetten feküdjek le, majd másnap boldogan keljek fel.

 

A szépségedért mit teszel?

Anett: Most kezdtem el intenzíven edzeni, mert a 30. életévem küszöbén azt vettem észre, hogy megasszonyosodtam, megöregedtem - bár mások azt mondják, ez nem igaz. Úgyhogy most hetente kétszer-háromszor megyek edzeni, és barátkozom a speedfitness-szel is, a Look Your Best egyik stúdiójában. Előtte rendszeresen jógáztam, ami nagyon jót tett a lelkemnek és a testemnek egyaránt. Odafigyelek az arctisztításra, sajnos nagyon problémás a bőröm, de ezzel sajnos nem tudok mit kezdeni. Viszont azt gondolom, ahhoz, hogy az ember jól nézzen ki, sokat számít a jókedv, a vidámság. Mert kenhetsz magadra bármit, ha közben szomorú, rosszkedvű vagy, ha nem tudsz mosolyogni a saját nyomorodon. Ha nem vagy vidám, akkor semmi sem szépít meg. Nekem ilyen szempontból szerencsém van, hiszen napi négy órás nevetőkúrán veszek részt a Morning Show-ban, tehát tejesen vidáman indul a napom. Ez nagyon fontos.

 

Milyen ruhákat szeretsz, illetve fontos számodra a divat?

Anett: Nem igazán. Pontosabban mostanában jöttem rá, hogy még mindig keresem a stílusomat. A hangulatomtól függ, hogy miben érzem jól magam. Alapból farmeres-pólós lány vagyok, nekem az a legkomfortosabb. Egy kényelmes farmer, egy egyszerű pólóval és edzőcipővel. Mostanában azonban már egyre gyakrabban viselek magassarkút, ruhát vagy miniszoknyát. Tényleg a kedvemtől függ.

A Balázsék mindig azzal piszkálnak, hogy nincs senkid, hogy régen randiztál. Ez igaz? Valóban egyedül vagy?

Anett: Erre csak annyit válaszolok, hogy nem kell félteni.

 

Fotók: Nánási Pál
 

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Korniss Péter nyilvánosságra hozta, hogy fiatalon, fenyegetések hatására beszervezte az állambiztonság. A fotográfus saját szavaival idézte fel a történteket, mielőtt ügynökkartonjai nyomán...
Sztárok
Történelmi átrendeződés zajlik a nemzetközi politikában, hiszen a legfelsőbb állami és kormányzati tisztségekben világszerte egyre több nő kerül vezető pozícióba, így átformálva a nemzetközi...
Sztárok
Hónapok óta várják a nézők a Nyerő Páros jubileumi évadát, ám a premier többször is csúszott. Most L.L. Junior volt párja tisztázta, valóban a rapper áll-e a háttérben.
Egészség
Nem feltétlenül a tejtermékek jelentik az egyetlen jó választást, ha szeretnéd növelni a kalciumbeviteledet: egy sokoldalú zöldség is értékes segítséget nyújthat.
Lifestyle
A mai napon megnyílnak az állambiztonsági nyilvántartások, a következő időszakban családok és közösségek szembesülhetnek a múlt eddig rejtett történeteivel. A feldolgozásban hat szakember segít, hogy...
Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...