Sztárok

Alec Baldwint leszállították a repülőről

Mr. Baldwin valószínűleg nem tudja, hogy a sztárokra is vonatkoznak a szabályok. Ebből kifolyólag le kellett küldeni az American Airline egyik járatáról, mivel nem akarta kikapcsolni mobilját.

A felszállásra várva, Alec Baldwin azzal töltötte idejét, hogy okostelefonján a Words with friends nevű játékkal játszott. Azonban akkor sem volt hajlandó kikapcsolni mobilját, amikor erre felszólították a légiutaskísérők. Egy heves szócsata után a színész mérgesen bement a fedélzeti wc-re, aminek az ajtaját olyan erővel csapta be, hogy még a kapitány is hallotta. A pilóta erre ráparancsolt a személyzetre, hogy szállítsák le a fedélzetről.

Az 52 éves sztár, twitter oldalán eresztette ki a gőzt: „A légiutaskísérők azért küldtek le a gépről, mert a Words with friends-el játszottam, amikor még meg sem moccant a repülő. Nem csoda, hogy a csőd szélén áll az American Airline”.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A délután folyamán szerencsével járt Mr. Baldwin, ugyanis felengedték egy másik járatra, amelyről ismét közzétett egy bejegyzést: „A 15 órai gépen ülök. Ezen értelmesebbnek tűnik a személyzet”.

 

 

Következzen a hír angol változata:

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...